Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1984-02-14

! )- 2 -bíróságon is nehézséget okozott. Emiatt az 1982. év őszén nyug­díjazott polgári szakos biró helyét erőfeszítéseik ellenére^ csak félév múlva sikerült^betölteni. A birói pálya vonzerejé­nek csökkenésére vezethető vissza az is,hogy a fogalmazói státusok betöltése is nehézséget okoz. A kádermunkánk eredményességét bizonyltja az az örvendetes tény, hogy a nagy munkateher és más jogi pályák vonzóbb anyagi lehetőségei ellenére s birói apparátusunkban nincs fluktuáció, a hivatástudat jellemző rá. Az elmúlt évek so­rán csak egy biró kérte a felmentését, arra hivatkozással, hogy a követelményeknek egészségi okokból nem tud eleget tenni. A nem jogi munkakörben dolgozók létszáma jelenleg teljes. Az itt dolgozók mintegy fele jól képzett, a másik felére az alig megfelelő gépiró tudás jellemző. A bírósághoz a két kerületből összesen 110 ülnököt választot­tak meg, ma már ténylegesen csak 78 főt tudunk foglalkoztat­ni. Többen megbetegedtek, a vállalattól kiléptek,^elköltöz­tek, s igy behívásuk gyakorlatilag lehetetlenné vált.A két kerületben lévő vállalatokkal jó a kapcsolatunk. Különösen óv végén - amikor a vállalatoknál mindenkire szükség van - nehezen vagy egyáltalán nem engedik el hozzánk a hónapokkal korábban beütemezett ülnököt. Az előbbiekből okulva 1985-ben magasabb számú ülnököt kell megválasztatnunk. Az ülnökök te­vékenysége, magatartása megfelel a kivánalmaknak. Időszakon­ként tájékoztatom őket a biróság tevékenységéről. A bíróságunkhoz érkező panasznak minősülő beadványok száma az ügyforgalom nagyságához képest alacsony. Évente általában 30 ilyen jellegű kérelem érkezik, ezek harmada minősül^ala­posnak, vagy részben alaposnak. Legtöbbjük a perek elhúzódá­sát sérelmezi. Tapasztalatunk az, hogy a felek sokszor akkor is panaszkodnak, amikor a késedelem nekik, vagy képviselőjük­­^ nek felróható okból következik be. A panaszt minden esetben 8 napon belül elintézzük. A szóbeli panaszok intézése nyom­ban megtörténik. Tapasztalataink szerint az ügyfelek maga­tartása az utóbbi időben tiszteletlenebbé, agresszivabbá vált. A fegyelmi helyzet a bíróságunkon jó. Fegyelmi eljárást az elmúlt évek során senkivel szemben sem kellett indítanunk. Az alaposnak bizonyult panaszok alapjánkisebb súlyuknak megfelelően - , felügyeleti intézkedésként elegendő volt az eljáró biró nyomatékos figyelmeztetése. Két ügyviteli dolgo­zót gyenge munkavégzés miatt elküldtünk. Jelentős problémánk a bíróság épületének a kulturált birói tevékenység rovására menő zsúfoltsága. A Dél-pesti Vedéglátó Vállalat által használt épületszárny visszajuttatása tárgyá­ban eddig eredményt nem tudtunk elérni. i_____...—i,­­— - —­­­­- — * ■ - - - - -- ----------------------- ------------------------— - - - — —- * -------------------------------— ■----------------------­r i

Next

/
Thumbnails
Contents