Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1983-06-28

! - 5 -a fiatalok családalapitási gondjait. Az ideológiai ós művelődési munka területén a legtöbb kritikát a tömegkommunikáció, a tömegoktatás kapta. A sajtóval kapcsolatosan elmondták /Ganz MM/, hogy zavarólag hatnak a sajtóban időnként nyilvánosságot kapó, kellően ki nem érlelt "tudományos” elméletek, politikai kárt, nemzetközi bonyodalmakat okozó publikációk is. A pártszemináriumoknak, vitaköröknek jobban kell szolgálniuk a párttagság felkészítését. Általában elitélték a nacionalista meg­nyilvánulásokat, de volt olyan felvetés, hogy a kormánynak jobban kellene képviselnie és védenie az erdélyi magyarok érdekeit /Gránit/. A belső ellenzékkel kapcsolatban az üzemek területén a kérdések vol­tak túlsúlyban. A művészeti életünkről az a vélemény, hogy jeles művészeink az "önmegvalósitás" mellett a tömegekhez is szóljanak. A párttagok zömének az a véleménye, hogy a tagság többsége teljesí­ti a reá háruló kötelességeket, de sok esetben határozottabb kiállást várnak rendszerünk, politikánk mellett. Ehhez azonban el kell érni, hogy a taggyűlések valóban a tagság aktív politizáló fórumai legyenek. A párt nemzetközi tevékenységével kapcsolatban kevés észrevétel volt, általánosnak tekinthető, hogy a párt ezirányú tevékenysége jelentősen segiti külpolitikánk egészét, melyet - a szomszédos országokban, dön­tően Romániában, de szórvány észrevételek szerint Csehszlovákiában élő magyarok helyzetével kapcsolatos kritika mellett - egyöntetű el­ismerés övez. összegzés: Pártszervezeteink a felsőbb pártszervek ós a kerületi pártbizottság szervezeti ós tartalmi elvárásainak megfelelően oldották meg fela­datukat. Az elhangzott tájékoztatók többsége színvonalasan és arányosan öt­vözte a Központi Bizottság határozatainak ismertetését a vele össze­­függő hel’/seni tapasztalatokkal és feladatmeghatározással. A testületi ülések és taggyűlések aktivitása tükrözte az előkészítés alaposságát. Hasznosnak bizonyult a téma feldolgozása a szemináriu­mokon is. Az elhangzott vélemények, észrevételek azt bizonyítják, hogy a párt­tagok- a szemináriumokon résztvevő pártonkivüliek is - várakozással tekintettek a Központi Bizottság ülésére, a határozatban, valamint a Politikai Bizottság tagjainak a nyilvánosság előtt tett megnyilat­kozásaiban megnyugtató választ kaptak a legtöbbet vitatott elméleti, politikai kérdésekre /a párt, a munkásosztály vezetőszerepe, a szo­cialista állam gazdasági funkciói, a szövetségi politika néhány ösz­­szefüggóse/. Indokoltnak tartják és támogatják a dokumentum kritikus hangvételét a pártáiét helyenkénti elszíntelenedésével, a párt és állampolgári fegyelem lazulásával, az irányitó szervek lassú reagálá­sával, az iparpolitikai koncepció bizonytalanságaival kapcsolatban. Erősödő bizalommal fogadják a gazdaságpolitikai új módszereit ós esz­közrendszerét. A pártnak azt a törekvését, mely az egyes emberek ós kollektívák alkotó munkáinak kibontakoztatását, jobb ösztönzését, a II_ -ü ___J •ÉH** L...— - —...• ■— - - - ------ — --------é—i------i-----i----■—1-----------­r i

Next

/
Thumbnails
Contents