Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1982-12-21
r ' i f i - 3 -i I. napirendi pont Beszámoló az 1982. évi kerületfejlesztési terv végrehajtásáról Végh elvtársnő: szóbeli kiegészítőjében elmondta, hogy az anyag elkészítése után változás következett be a lakások átadásának szómszerüségében. A célcsoportos lakásépítkezésnél jellemző, nem tudták elérni, hogy ütemesen kerüljenek a lakások átadásra. Az azonban eredmény 1982-ben, hogy a lakások minőségi színvonala javult. Ugyancsak jó eredmény, hogy a lakások körr> nyezete is szebb lett. Az 1982. évre előirányzott lakásszám, ami még hátra van, ez év december 23-29-e között átadásra kerül. A beszámoló jelentéshez kérdést tett fel: Csabai et, Major et.nő Végh elvtársnő a kérdésekre kielégítő választ adott. Hámori elvtárs: javasolta, hogy a beszámolót, ami részben tájékoztató, fogadja el a VB azzal, hogy a 22.-i Pártbizottsági ülésen tárgyalják. Ami a Fővárosi 4~ es számú Építőipari Vállalatot illeti, az eddigi tapasztalatok sajnos nem ujszerüek. Végh et.nő által felvetett kötbérezéssel egyetért. A vállalat megbizhatatlan. n A VB a beszámolót elfogadta. I I_ 4 ^J| lm**-'* -t_ _________________._____ ____._._____________________________________________.____- ___,__— ______- ---------— _* ---- - -