Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1982-11-12

r _ i A szervezőmunkában gondot okozott, hogy nem mindig^tudtuk és^ nem mindig időben a szükséges feladatokat, esetenként zárt ajtó fogadta a társadalmi munka végzőket, az épület őrzésével megbí­zott személy a munkaidő végeztével felfüggesztette a társadalmi munkát, a kerületi Tanács az IKV-val többször tárgyalt a KISZ Bizottság bevonása nélkül. A KISZ Bizottság és a KISZ szervezetek a mozgósítás során azt tapasztalták, hogy a vállalást többen okjektiv akadályok miatt nem teljesítették /kilépés, sorkatonai szolgálat/. Jelentős volt azonban azoknak az aránya, akiket nem az objektiv körülmények gátolták a munkavégzésben - mégsem teljesítettek vállalásukat. Többször előfordult, hogy az igeret ellenere nem jelentek meg a társadalmi munkások az építkezésen, vagy nem az előre jelzett létszámban érkeztek, volt példa arra is, hogy nem ^ munkaruhában jelentek meg a fiatalok - munkát ezért nem tudtak végezni. A KISZ Bizottság a társadalmi munkák koordinálásával a szervező titkárt bizta meg, aki az épites idején mint az Otthon leendő vezetője átkerült a Tanács Egészségügyi Osztályának állományába. Korábbi ismereteire, gyakorlatára alapozva a feladatot az epités befejező szakaszáig a KISZ szervezetekre vonatkozóan is vegezte. Határozottan, nagy áldozatkészséggel láttádéi a feladatot, azon­ban igyekezete túlzott türelmetlenséggel járt, ami az epites u­­tolsó heteiben feszültségeket is okozott. A munka menetében a kerületi Pártbizottság vezetésétől többször kaptunk segítséget. Összegzés: A KISZ Bizottság a védnökséggel járó feladatoknak nem tudott ^ teljes mértékben eleget tenni. Az Ingatlankezelő Vállalat ilyen mérvű bekapcsolódása nélkül a célkitűzést nem lehetett volna ^ teljesíteni. A társadalmi munkára való mozgósítást, a szervező munkát megkönnyitette, hogy a feladattal azonosultak a fiatalok, az értelmes cél érdekében tenni is akartak. A feladat a munká­ban részt vevő KISZ szervezetek közösségfejlesztő_tevékenységé­hez hozzájárult, a társadalmi munkát végzőknek sikerélménye je­lentett . A zökkenőmentes szakmai irányítás és a társadalmi munkák szerve­zése egy teljes embert kivánt volna. A kerületi Pártbizottság és az üzemi Pártbizottságok^közvetlen segítsége nélkül az üzemek szakmai feladatokat nem vállalnak magukra, még rövidebb időtartamra szóló atiranyitas formájában sem /Ez esetben kivétel: IKV, VCSG, Vas-Fém ISZ/.^A munka haté­konyságát segitené, ha a jövőben már az elokeszites szakaszában konkrét szakmai felajánlásokat tennének a kerületi termelőegy­ségek vezetői. KISZ XIX. kerületi Bizottsága ,j « J L— — —

Next

/
Thumbnails
Contents