Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1982-10-12

r ' i- 8 -A munkáaőrök döntő többsége példamutató termelő munkát végez, ak­­íiv részesei közéletünknek. A kerületi egység erkölcsi, politikai állapota ió, fegyelmi helyzete erősödő. Ez a folyamat a korábbi hiányosságok és megnövekedett követelmények miatt esetenként fe-FÍgyelmeférdeiíő* tapasztalat. hogy a munkásőr aiegysógparancsno­­kok általános és szakmai műveltsége alacsonyabb a társadalmi elet más területén tisztséget viselőkénél. Ezzel is kapcsolatos, hogy a politikai, társadalmi és fegyveres jelleg együttes érvényesítésé­ben az arányok gyakran a fegyveres jelleg javára tolódnak el. Az állományópitő- és szervező tevékenység - a társadalmi, gazdaéá­­qi hatásokYós a kerületben dolgozók létszamának folyamatos csökke­nése miatt - növekvő feladatot jelent a bázisüzemeknek. Ez évtó eltekintve e feladattal általában sikeresen birkóztak meg. Arra kell ügyelnünk, hogy ebben lazulás ne következzék be. A lakóterületi körzeti pártszervezetek munkája A kerületi lakosság összetétele a rekonstrukcióval összefüggésbon változik, létszáma növekszik. 1985-re £ u" ..j i/anu ftlóri a 85 ezer főt /jelenleg kb. 63-65 ezer/, az uj lakóteíepen ól majd 41 dzer fő, a lakosság 48 %-a. A lakóterületi pontijai munka irányítását és feladatait jelentősen befoiyásolja^ a kialakult 3 fő településforma. így a hagyományos, főleg család házas beépítésű régi Kispest, a Wekerle-telep és az uj városrész. Továbbra is jelentős azok száma, akiket alapvetően ® el" tudunk befolyásolni. A kerület lakosainak 28 ,6-a nyugdíjas, Közei 21 % a 18 év alattiak aránya. Jelentésen növekedett « TSz-.ellék­­üzemágakban, társulásokban, lakásfenntartó ®^vetke2e'tekben dolgo­zók, valamint a kisiparosok és a kiskereskedők száma. A miuadilasok helyzete rendkívül differenciált. Kétharmad részük kai járadékot/az egy ^ nyabb^a^ fővárosiét íagnál^Egynegyedük te kint hető°alac9onynyugdi-1 ásnák /2000.- Ft alatt/. Tapasztalataink szerint életszínvonalú kát a nyuqdij összegén kivül jelentősen befolyásolja egészségi ál­­lapotukY/tudnak-e munkát vállalni/ és családi helyzetük. Kerületi tanácsunk sokirányú segítséggel fordul a rászorulók felé. A r “ delkezésre álló anyagi eszközöket rendszeresen felhasználja, állan dó és rendkívüli segélyekre 1982. I.félevében t fordított. Az igényeknek megfelelően működő szociális h^ló t /ÖNO házi szoc. qondozás, szoc. étkeztetés,/ betölti reiaaatai:. Vóqréhaj tó bizottságunk az időskorú rászorultakról va^ 9ond°ak°“ dás tapasztalatait tárgyalva elismeréssel <b^Láről"^8" Ó /flv/ő szervek, szervezetek és egyének tevékenységéről. Tovább! feladatúba felderítő jelzést, a szükséges segítség soron­­klvüli biltositását, valamint a család, a hozzátartozók felelőssé­gének erősítését hangsúlyoztuk. ! _________J_ _______ ___________________- ^ > - - - ’ - - - - ■ - - - -* ■ - - - - -

Next

/
Thumbnails
Contents