Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1982-08-17
, n i “ Az u.j lakótelepen tevékenykedő pártszervezetek fokozzák a part tomegbefolyasat,* helyes munkamegosztás kialakításával szélesítsék lakossági kapcsolataikat. Működjenek együtt a lakásszövetkezetek igazgatóságaival, ebben a lakóterületi politikai munka szükségleteit tekintsék elsődlegesnek. A lakásszövetkezet alkalmazásában állókkal való foglalkozásban építsenek társadalmi aktivitásukra.- Wekerle telepen működő alapszervezetek az általános felada-i táikon túl forditganal< kiemelt figyelmet az idős lakosság gondjaira, a körzetek területén szervezett társadalmi munkaakciók koordinálására. A sortatarozás társadalmi ellenőrzésének biztosítására.- A kertvárosi alapszervezetek biztosítsák, bogy a körzeti székhazak egyre inkább váljanak a lakóterület társadalmi r' életének központjává. Erősítsék kapcsolatukat a körzet területén dolgozó szolgáltató egységek vezetőivel. Munkahelyi pártszervezetek feladata:- A munkahelyi pártszervezeteknek fokozottabban részt kell vállalniuk a lakóterületi politikai munkából. Növelni kell az üzemekben, intézményekben dolgozó kommunisták felelősségérzetét a párt politikájának lakóterületen való megvalósulásáért,- A lakóterületre delegált elvtársők munkáját kísérjék figyelemmel. Számoltassák be őket vállalt feladataik teljesítéséről. Értékeljék tevékenységüket. Biztosítsák és segítőé!; a munkahelyen tevékenykedő tömogszervezetek lakóterületi munkáját. Adjanak számukra konkrét feladatokat,- A Politikai Bizottság 1981. szeptember l.-i határozatának megfelelően készítsék fel a nyugdíjazásra kerülő párttagokat a lakóterületi politikai munkára, az átjelentkezésre.- Az üzemi pártbizottságok konkrét együttműködési szerződésben rögzítsék együttes feladataikat a patronált pártszervezetté].. Évente értékeljék megvalósulásának helyzetét és határozzák meg a következő évre szóló teendőiket. A patronálas fő tartalma a színvonalas, hatékony körzeti munkához szükséges káder feltételek biztosítása legyen.- Továbbra is vállaljanak feladatokat a kerület fejlesztésében, szépítésében.- Az üzemi sportegyesületek segítsék ölő, hogy a létesítmények a kerület lakosságának is rendelkezésére álljanak. l-------------------J A____—-------- _- - — ■ - ____- - - -- - _ -- - ~ ' - - ~ ~ 1 - -- - - _