Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1981-02-10

I- 3 -A fizikai - nem fizikai dolgozók aránya nem változott az elmúlt három ev során, létszámuk azonos mértekben csökkent.Az alkalma­­zotti dolgozók számának csökkenése azonban többnyire nem tudatos törekvés, hanem spontán folyamatok eredménye. Létszámnormativák alkalmazása improduktív területre, és ebből kö­vetkezően a létszám^el'üTvízsgálat módszere méh' nem""vált általános gyakorlattá kerületünk gyáraiban. A TOR, a VCSG és az ikV az 1 utóbbi' években következetesen kiterjesztette a normativ létszám­gazdálkodást a nem termelő munkaterületekre is. A Gránit 1981.6lső negyedévétől elkezdve fokozatosan fogja bevezetni a normatívák al­kalmazását a nem fizikai területeken. A VCSG-ben 1979-ben végrehaj­tott - a teljes gyári létszámot érintő - létszámfelülvizsgálat je­lentősen elősegítette a párhuzamos munkafolyamatok feltárását. Komoly szerepe volt a munkafegyelem ellen sorozatosan vétők kiszű­résében és esetenként az alkalmatlanság megállapításában íb. Az ügyviteli munka területén megtett intézkedések elősegítették a munkaerő haiélcony foglalkoztatását, illetve a hiányzó munkaerő ki­váltását. Az üzemek egyszerűsítették belső adatszolgáltatási rend­szerüket, a lehetséges folyamatokat anyagi eszközeik mértékében gé­pesítették. III.Vállalati sajátosságok. Az 1977.novemberi kerületi PB határozat feladatainak teljesítése. Ganz Műszer Müvek- A vállalat a határozatnak megfelelően növelte a teljesítménybér­ben foglalkoztatott fizikai dolgozók arányát.- A munkaerő hatékony foglalkoztatása érdekében termékösszetételü­­két javították. Gyártmányaik viszonylag kisebb alkatrész-gyártás igényűek, növekvő hányadban elektronikus elemekből épülnek fel. Igen jelentős normaóra megtakaritást értek el, ennek mértéke az EKM-ben az ossz normaidő 9 %-t teszi ki.- Eredményesen alkalmazták a szűk keresztmetszeteknél a bedolgozói rendszert, a saját dolgozók másodállásban foglalkoztatását. Ez­zel együtt az EKM-ben jelentősen megnőtt az egy dolgozóra eső túlóra felhasználás.- Nem fizikai területen létszámnormatívákat nem alkalmaztak, de felvételi stoppot vezettek be 1980-ban. A szervezet korszerüsi­­tésére, a létszámfelülvizsgálatra nem került sor. Ebből is adó­dott, hogy a fizikai - nem fizikai létszám aránya a megkívánt ja­vulás helyett romlott. Vörös Október Férfiruhagyár- 1977-ben gyártásszervezési know-how-t vásároltak, amelyet elő­ször vidéki gyáraikban vezettek be. Eredményeképpen a termelekeny­­ség 30 %-kal javult, további elterjesztését tervezik. Jelentős a normaóra megtakaritás mértéke is. [ M il ■ W** ■ ' P ' 1 1 1 ■ 11 11 ■■■ ’ --------—----------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents