Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1981-12-15
r ^*mv^^****mm I I A Beszterce utcai új 50 férőhelyes óvnda_éj)jj^i a SZABADSÁG Mgf's'z Kát ár időre 'nem fejezte be, igy az áthúzódik a következő ^ évre. Az építkezés egész évben vontatottan haladt, a gyakori építésvezetői változások matt az építkezésnek nem volt felelős helyszíni vezetője, A Tsz vezetőivel történt többszöri személyes megbeszélés és írásbeli felszólítás sem vezetett eredményre, a munka nagyobb ütemben csak november hónapban indult meg. Az ezévi pénzügyi teljesítés - az első álló- és fogyóeszköz beszerzésekkel együtt - 1,5 millió Ft. A műszaki készültségi fok 20-25 %, Megkeztük a Vak Bottyán utcai nyári napközis tábor fejlesztés, I. ütemének végrehajtását, melyből az ez éves tervezett 9 db. jurta sátor felállítása megtörtént. Tervezésre és a sátor-anyag elkészítésére 383 ezer Ft.-ot fizettünk ki, a vállalatok es szövetkezetek hozzájárulása és társadalmi munkája 413 ezer Ft. érteket képvisel. Ezen felül elkészült a zárt foglalkoztatók beruházási programja és engedélyezési terve, melyre további 130 ezer Ft, került kifizetésre. A FŐSZER Vállalattal^megkötöttük a vállalkozási szerződést az energia ellátáshoz szükséges 0,4 kV-os földkábel^ fektetési munkákra, melyre 1982-ben kerül sor. Ugyancsak^a jövo^ évben kerül sor a foglalkoztatók kiviteli terveinek leszállítására is, a beruházás indítása pedig csak akkor lehetséges, ha a vállalatoktól illetve a FIM-től és a Szabadság TSZ-től az e célra igert 5.3 millió Ft.-ot megkapjuk. A Szabadság TSZ az ezévi 70 ezer Ft. vállalását teljesítette, a FIM azonban a megállapodást nem irta alá és csak 1983-ban tud visszatérni a kérdés rendezésére. A Kossuth téri óvoda szolgálati lakásának felszabadításával és _ át a laki t ás avul egyidejűleg elkészült az épület ^belső^felu,]! t ás i és fűtéskorszerűsítési munkája mintegy 1 millió Ft. értékben. Ezáltal egy további 25 fős óvodai csoport fejlesztése valósult meg. Az egészségügyi ágazatbt\n csak kisebb jellegű munkák folytak. Az Eötvös utcai bölcsőde 1980, évről áthúzódó első beszerzésere 173 ezer forintot fordítottunk, 1.3 millió Ft. fővárosi diszpozíciós kereten belül folytak a Csokonai utcai 80 férőhelyes bölcsőde első beszerzést'. A Petőfi és Zalaegerszeg utcai bölcsődékben tetoszigotelési, mükőlábazat, fa nyílászáró szerkezetek javítási munkái, foglalkoztatók- és lépcsőház faburkolatok készítése folyt mintegy 400 ezer Ft. költséggel. Egyik legfontosabb egészségügyi célkitűzésünk az öregerői való fokozott gondoskodás, amit a III. Grogok Napközi Otthona létrehozásával is szeretnénk tovább javítani. A Fővárosi Tanács e célra 2 millió Ft. felújítási keret kiegészítést biztosított, melyből az Ady Endre út 110.sz. alatti épületet alakítjuk át. A megvalósít ásra a kerületi Tanács VB., az Ingatlankezelő Vállalat és kerületi KISZ Bizottság között társadalmi szerződés jött létre. A munka augusztusban az IKV tervei alapján beindult és folyik. Az intézmény 40 férőhelyes less. . / . i------ ^J 1 w 1 — »■ r1- 1 - > ■ i ■ 1 ■ ■ "