Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1981-04-21
r— f jSMWaWMNWteelB I I BEVEZETŐ A gazdasági épitőmunka soron következő feladatait a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. Kongresszusa az alábbiakban határozta meg: A gazdaságpolitikának a VI. ötéves terv időszakában a való' ságos helyzetből kiindulva, a távlati célokhoz és a változó körülményekhez igazodva kell biztosítania a népgazdaság tervszerű fejlődését. Gazdaságpolitikánk állandó és következetesen megvalósítandó célja a népgazdaság egyensúlyi helyzetének, ezen belül a külgazdasági egyensúlynak a javítása és megszilárdítása. Emellett nagy figyelmet kell fordítani a belső egyensúly megszilárdítására Í3. A gazdaságfejlődés ütemét az egyensúlyi követelményeknek kell alárendelni, ezért a fejlesztéseknél az eddigiekhez képest mérsékeltebb növekedéssel lehet csak számolni. A népgazdaság fő ágazatait egymással összehangoltan kell fejleszteni. A gazdaságban a fő tennivaló a hatékonyság erőteljes növelése. A társadalmi, gazdasági célok, valamint a rendelkezésre álló anyagi eszközök és a beruházási kapacitások között jobb összhangot kell teremteni, A népgazdasági érdek elsődlegessége alapján mind a termelő, mind a nem termelő beruházásokat egyértelműen kell rangsorolni. A beruházási tevékenységben nagyobb megalapozottságra és tervszerűségre van szükség. A beruházási munka hatékonyságának javítását, a kivitelezési idő rövidítését segítse elő a jobb műszaki-gazdasági előkészítés, a döntési és finanszírozási rendszer tökéletesítése, a határozottabb állami irányítás é3 ellenőrzés. Minden beruházásnál érvényesüljön a célszerűség és a takarékosság, A lakáshelyzet javítása továbbra is fontos társadalompolitikai feladat, a népesedés fontos társadalmi és nemzeti ügy, melyre továbbra is nagy figyelmet kell fordítani. A népesség egyenletesebb gyarapodása érdekében javítani kell a gyermeknevelés feltételeit. 508/1981. I t __ _ __ L _ ______________________________________________________________________________