Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1980-04-15

t /Itt kívánjuk megjegyezni a szakszervezeti kongresszusra felkészü­lést időszakában a szervezeti változások a tartalmi munka színvona­lának emelését szolgálják./ A pártértekgzletünk allásfo^alasa rögzíti a párt és tömegszerveze— tek feladatait, melyben kiemelt feladatkért határozta meg a kádermun- i fejlesztésének igényét, a párttagsággal szemben állított követel­mény növelését a tagfelvételek során^a KISZ munkastílusának fejlesz­tését. A tömegszerveZ6tek képviselőinek hozzászólásaiból elsősorban a tenni akarás érződött emellett megfogalmazódtak azok a gondok, amelyek a kerületi rekonstrukció miatt az elkövetkezendő időszakban jelent­keznek. Elsősorban helység gond. A kerületi Tanács intézkedése alapján sálhatunk arról, hogy tömegszervezeteink munkájukhoz, ha nem is a jelenleginek megfelelő de átmeneti elhelyezésük biztosított. Számolni kell azzal, hogy tömegszervezeteink tevékenységében érez­tetni fogja hatását. Ennek megfelelően kell munkastílusukat kialakí­tani. A rekonstrukció, mely biztosítéka kerületünk fejlődésének türelmetlenné teszi a kerület lakosságát, 'lakásproblémájuk megoldá­­sát4 a fiatalok kilátástalannak látják. Gondot jelent, hogy azok akik lakast kapnak munkahelyüktől távol eső kerületekben kapják, _ ennek következtében másfél két órát is kell utazniuk, tömbben ezzel indokolják mst-is-*—hogyha más^halyaa^helyezkednek el. A fiatalok igénylik az előtakarékossági lehetőségek biztosítása mellett egy kedvezőbb lakáselosztási rendszer kialakítását, más ézoci^Sí&a országhoz hasonlóan. /Szovjetunió, NDK, Orm-hnnl nyákra/. t ) 1 A rekonstrukció ütemének felgyorsulása lehetővé te^H;* a kerületi- C vez6tQánek, hogy a kerület számára v | biztosított lakás'Wáaaráttyjr az-1^7^* 50-50 helyi, illetve más k^ygíHttTnn1979-btrn 60-fe usai^ny^an jevitottak Kispest^ javára ^ fu. > Xk. i°> f a - *í .^területi és üzemi pártértekezleteken elhangzottakat igy foglal­ta össze munkabizdtságunk. Az észrevételek egy részét már tartalmaz­za a kerület PB. 1980. évi munkaterve. Nagy üzemi pártbzottságaink a pártbizottság határozatának megfele­lően áprilisban e témát fel kell dolgozzák. A VOR Pártbizottsága i --------------1 ......­­- - - - —----------------------------------—1--------------­■ " ........... f" ■ ' ' I - I P III ■ - ’--------------■— -------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents