Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1980-03-18
nij I ; 6 rán egyéni beszélgetéseket folytattunk az állománnyal, meghatároztuk az iskoláztatási, képzési követelményeket, foglalkoztunk egyéni gondjaikkal. Mindez a munkahelyi légkörre is kedvezően hatott. Az állomány alkalmasságát bizonyltja, hogy a munkánkat mérő, különböző eredményességi mutatók alapján - összehasonlítva a BRFK központi szervei és a kerületi rendőrkapitányságok eredményeit - kapitányságunk évek óta az első három hely valamelyikét foglalja el. Párttagságunk helyesen látja a rendőrség helyét és szerepét az össztársadalmi feladatok rendszerében. Következetesen dolgozik a Politikai Bizottság határozatából adódó feladatok megvalósításáért. Az állomány a párt politikáját érti, magáénak vallja és ennek szellemében dolgozik, munkáját hivatásnak tekinti. HATÁROZATI JAVASLAT Javasoljuk, hogy a Tisztelt Pórt Végrehajtó Bizottság- ismerje el a kerületi rendőrkapitányság pártszervezetének és kommunista parancsnokainak az állomány eszmei, politikai vezetésében és nevelésében kifejtett tevékenységét, a közrend és közbiztonság érdekében végzett munkáját, a jelenleg érvényben lévő hatásköri lista módosítását az alábbiak szerint; az osztályvezetők kerüljenek a pártvezetőség hatáskörébe, fogadja el a beterjesztett Jelentést. MSZMP XIX. KÉR. RENDŐRKAPITÁNYSÁG PÁRTVEZETŐSÉGE . ÍZ ' • ' ■ ; ■ t---~J ! _ ... _____________________________________________________