Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1979-11-27

A termelő egységekben működő-pártszervezetek alapvető feladatuknak tekin­tették a XI. kongresszus, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai határo­zatainak végrehajtását. A kerületi és üzemi párttestületek rendszeresen foglalkoztak a gazdasági épitő-munka kulcskérdéseivel.határozataikkal elő­segítették a tervfeladatok teljesítését. A politikai, gazdasági, társadal­mi tevékenység összehangolását jől szolgálták az éves cselekvési programok, a tervcélokkal szorosan összefüggő politikai tennivalók meghatározása. Fokozódott a pártszervek részvétele a gazdasági célkitűzések meghatározá­sában is. A végrehajtó Bizottságok már a koncepciók kialakításakor véle­ményezték az elképzeléseket, igényelték a párthatározatok érvényesítését a tervekben. A fejlődés mellett tapasztalhattunk kedvezőtlen jelensége­ket is, egyes esetekben a helyi érdekek túlhangsúlyozását, a "központi intézkedésekre" való indokolatlan várakozás tudomásulvételét. A gazdaságpolitikai határozatok végrehajtását segítették az időközi ellenőrzések, beszámoltatások. Az éves tervteljesités rendszeres vizs­gálatán túl napirendre tűztük a gazdálkodás egye3 fő kérdéseit: pl: a vállalati beruházások, a munkaerőgazdálkodás, az üzem- és munkászorve­­zós, a termékszerkezet korszerűsítése, a bérek, jövedelmek alakulása. A vizsgálatukat, elemzéseket, a megfelelő következtetések levonását se­gítette a Gazdaságpolitikai Munkabizottság. Jó gyakorlatnak bizonyult a helyszíni vizsgálatok, csoportos beszélgetések szervezése. A testü­­^ letek, a munkabizottság tagjai több alkalommal találkozhattak a kerü­leti dolgozók különböző rétegeivel. A tapasztalatokat eredményesen hasz­­nosithattuk az előterjesztések összeállításakor. Az üzemi pártbizottságok is egyre változatosabb, hatékonyabb módszere­ket alkalmaznak a termelés pártellenőrzésében. Általánosítható tapasz­talatunk, hogy fokozódott a testületi tagok felelősségtudata és hozzá­értése. Erősödött a számonkérés következetessége. A beszámoltatásokat, vizsgálatokat követően zömmel megtörténik a következtetések levonása, nem marad el a további tennivalók meghatározsa. Javult a párt testületek és a gazdasági vezetés közötti együttműködés, a munkamegosztás. Fejlőd­tök, színesebbé váltak a gazdasági munkát segítő módszerek, növekédett a pártszervezetek tekintélye, befolyása. ' W ■ 1' ' 9 ' 1 " ■ ’ 1 ■ ... i i .... " — i

Next

/
Thumbnails
Contents