Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1979-10-30

r n , - 2 -Szakmai munkájukban a pártalapszervezetet a segíteni akarás Jel­lemezte, nagy figyelmet fordítottak a parancsnokság előtt álló feladatok megoldására, melynek eredményeként Jelentős előrelé­pés volt tapasztalható a Tűzoltóság össztevékenysógét illetően. A pártvezetőség, illetve a titkár és a parancsnok közötti kap­csolat elvszerü, az együttműködés Jó. A pártalapszervezöt moz­gósító tevékenysége a politikai és szakmai feladatok végrehaj­tásánál az utóbbi években sokat fejlődött. A kerületi Pártbizottság felé Írásos kötelezettségeinek megfe­lelően eleget tesznek, információs Jelentéseiket a Jövőben tar­talmasabbá kell tenni. Összegezve megállapítható, hogy a pártalapazervezet az elmúlt öt övben a kerületi Pártbizottság irányításával összhangban fejlődött. Túri^Ferenc elvtárs az alapszervezet 1978-ban meg­választott titkára a vezetőség tagjainak segítségével gyorsan megismerkedett a titkári feladatokkal. Ennek is köszönhető, hogy a betegség miatt sokszor hiányos vezetőség ebben az időszakban is eredményesen oldotta meg a párt határozataiból adódó felada­­. tokát. Az 1980-as évben munkájuk során kiemelt figyelmet kell fordítani az alápol feladatokra:- az MSZMP XII. kongresszusának, a kerületi pártórtekezlet hatá­rozatainak alapszervezeti szintű feldolgozására,- a pártépitési tevékenységük fokozására,- az 1980-ban sorra kerülő országgyűlési képviselői, és tanács­tagi választásokból adódó alapszervezeti feladatok végrehaj­tására,- az állomány politikai képzésére. Az MSZMP XI. kongresszusa határozatainak végrehajtásában elért eredményeikért a kerületi Pártbizottság köszönetét fejezi ki az alapszervezet minden tagjának és az elkövetkezendő időszak feladatainak megoldásához sok sikert kivan. cCthwxl'tbi.vc-Árvái Imre politikai munkatárs L—,---”— —__I

Next

/
Thumbnails
Contents