Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1979-10-30
! .Javítani kall még a törzacsoportokon bellii a munkamegosztást, aert a törzs munkatársak le terhelése jelenleg inig nagyon eltérő. HasoiUó módón javítani kell a parancsnok és társadalmi helyettese, valamint a HIKI. csoport vezető közötti munkamegosztást . A Munkásőrség Budapesti Parancsnokságával a kapcsolatunk jó. Nagy mértekben elősegíti munkánkat, hogy a tevékenységet meg.hat írozó terveket -és egyéb dokumentumokat időben rendelkezésünkre bocsájtjik és igy módunk van saját munkánkat át gondolni, és megalapozottan tervezni, szervezni. A felmerülő problémák megoldásához a szak igazatok vezetői ás munkatársai részéről a szükséges segítséget minden esc eben megkapjuk. 6./ á110 fela(latok végrehajtására való felkéazültaégünk megjtéléso,• Az egység harckészültségével kapcsolatos okmány rendszert a felsőbb parancsnokság által meghatározóit Ütemezésben ős a kiadott elveknek megfelelően elkészítettük. Az évenként esedékes pontosításokat folyamatosan elvégeztük. A harckeszültssgbe helyezés gyakorlása egységünknél utoljára 1975-ben volt. Az előttünk álló feladatok végrehajtásához a szükséges állomány biztosított. A társadalmi íllomány 89,4 % meghagyott. A készenléti tartalék állom-íny feltöltött. Jelenleg még nincs megfelelő létszámban biztosítva a személyi tartalék állomány, az e kategóriába sorolható elvtársak adatainak pontosítása nagy nehézségbe ütközik, a feldolgozás vontatottan halad. A szolgálati feladatok ellátására állományunk alkalmas és felkészült. Budapesti központi rendezvény biztosításban 1976-90 1978-ban vettünk részt. Munkáoőroink feladatainkat fegyelmezetten az elvárásnak megfelelően látták el. Minden évben rendszeróra részt vállalunk a kerületi szintű rendezvények biztosításában, elsősorban nemzeti ünnepeink alkalmából rendezett ünneps geinkon. Ezen feladatok megoldásában minden alegységünk több esetben is részt vett, igy a következő időszak hasonló feladatainak ellátására felkészült. Az állomány műnkí3őri, szakmai képzettséget alapvetően az alegységpnrancanoki állomíny felkészültsége határozza meg. A kiképzések megszervezésében, levezetésében számíthatók a mumcaoor parancsnoki inkel ít végzettok munkájára. l J 1 P,,n ■■■ P 1 1 I i I I IBII I V l IMI . " ” * 1 1 ---------------------------------------------