Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1979-09-11

nak ellenére, hogy a névjegyzékre felvett igénylőket álta­lában a tárgyévben elhelyezzük és bár minimális ^százalék­ban, de a szanálások is megoldanak lakásproblémákat. A népesedéspolitikai feladatokat kiemelten késeijük^. A pr*gramköteles igénylők közül 1979 végéig 438 ketgyerme kés, 147 három és többgyermekes család lakásigényét elé­gítettük ki. 1980 végéig a programosok elhelyezését idő­arányosan teljesíteni tudjuk. Feszültséget okoz a lakás­­igénylők között, hogy a kettő és több gyermekes családom mellett viszonylag kevés számban kerültek bemegy gyermekes és gyermektelen házaspárok a névjegyzékbe, bár igényük egyébként jogos. cgvboa jelentős tSbhlatfeladatot .jelent a, szánja T andn családok elhelyezése, melyet társadalmi aktivak se­gítségével oldunk meg. Nehezíti e tevékenységet, hogy ke- . vés idő áll rendelkezésünkre az érdekeltek tájékoztatása­­ra, meggyőzésére. Fiiiát ás , szolgáltat ás_«_ A kereskedelmi egységek - az élelmiszeripar kereskedelem kivételével - koncentráltan helyezkednek el o. Toros Ha - ^ sereg utón. Kereskedelmi hálózatunkra jellemző, hogy a boltok számát tekintve a hatodik, az üzletek alapterule­­tét számolva a 18. helyen állunk a kerületek között. élelmiszer boltokban - az újonnan épített ABC üzletek ki­vételével - többségében egy-két kiszolgáló van, így be­tegség, szabadság miatt időszakonkénti bezárásuk körzetük­ben ellátási gondokat okoznak. Ehhez hozzájárul, hogy a rekonstrukció következtében sok egység megszűnt, a közel­jövőben továbbiak megszüntetése várható, visszapótlásu^ nem történt meg. Ugyancsak jelentősen csökkent vendéglá­tó hálózatunk. 1974-1978 között az ételeket is árusító vendéglátói egységek 20 %-a szűnt meg. A magán kiskereske­dők száma jelenleg 512, akiknek 47 %-a a hasznaltcikk piacon árusit. St.sz.1425/1979. I l---- --J

Next

/
Thumbnails
Contents