Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1978-04-05
i Táboraink az előzetesen kitűzött célnak mind tartalmi, mind hangulati szempontból megfejitek. A kerületben folyó KISZ politikai képzés összefogását, irányítását a Politikai Képzési Munkabizottság vegezte. , . Pontos szerepe volt propagandistáink felkészítésében, módszertani segítségnyújtásban és az állandó ellenőrzésben. Kerületünk legjobban dolgozó^aktivistái és a káderutánpotlasi tervben szereplő vezetőink közül az elmúlt tanévben 11 fo végezte el sikeresen a hat hetes középvezetői tanfolyamo . Ebben a tanévben eddig 6 főt iskoláztunk^be a Lekai János KISZ iskolára, akik tanulmányaikat eredményesen befejeztek. Az elmúlt két év alatt a Konszomol iskolát egy fo, az egy éves pártiskolát egy fő, az öt hónapos pártiskolat két fo, a három hónapos KISZ iskolát egy fo vegezte el. Az iskola elvégzése után tapasztalataikat a KISZ illetve a pártszervez vezetőiként hasznosítani tudják........... , , n .. Különösen fontos ez azért, mert ifjúsági szövetségünk egyik alapvető feladata a párt utánpótlásának nevelece. Ezen tevékenységünk értékelésekor meg kell állapítanunk, hogy az előző beszámolási időszakhoz kepest visszaesés következett le. Még nem hozott megfelelő eredményt a kerületi KISZ Bizottság azon határozata, mely kötelezi a KISZ alapszervezeteket parttagajánlási terv készítésére. x , .... Hiányosság mutatkozott a KISZ és Párt alapszervezetek együttműködésében e konkrét téma kérdésében. . . KISZ szervezeteink éltek az ajanlas jogával, melyeket jóknak értékelhetünk. Tartalmazzák a hibákat is, gyakran tapasztalható túlzott követ élménytámasztás az ajánlott fiatallal szemben. 2'!_ Kulturális és kö_zmüve;lodéai nevelő_tevékeny_oégünk Az akcióprogramjaink tervezésekor és végrehajtásakor özem előtt tartottuk azt, hogy a megfelelően irányított közmüvelodesi tevékenység a mozgalomhoz való személyes kötődés egyik legkézenfekvőbb lehetőségét biztosítja. Alapvető követelményként kezeltük, hogy kulturálódási igényeket mennyiségileg és minőségileg sokkal differenciáltabban, eszmeileg céltudatosabban tudjuk kielégíteni, de úgy, ^högy az ne járjon együtt sem szakmai sem ideológiai engedményekkel. Törekedtünk arra, hogy a nagy demonstrációk os a kis csoportos, emberközeli vagy kifejezetten egyes emberekre vonatkozó programjaink aránya egyensúlyban legyen. A Forradalmi Ifjúsági Napok és a Kispesti Ifjúsági Napok kerületi rendezvényeinek politikai hatását kulturális eszközökkel is erősítettük. Az érzelmi kötődést elősegítette, hogy a fiatalok cselekvő részesei voltak a programok előkészítésének és lebonyolításának, í -- J Stsz.: 265/978,- 9 -