Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1977-08-23
(m ***.*•*»• -" **— n I f- 11 -Szakigazgatási szerváink megfelelően intézik az állampolgárok panaszait és közérdekű bejelentéseit, i^4“b0”..®Z^'kMÍUQfg1enté8ekrendi Bizottság bevonásával megvizsgálta a közérdekü bejelentess re tett intézkedéseket és az ügyintézést megfelelőnek tartotta. Hiányosságként merült fel, hogy egyes esetekben a válaszadás, illetve a szükséges intézkedés megtétele elhúzódott. Előfordu olyan eset is, hogy az adott válasz nem volt konkrét és meggyőző. Az 1975-76-ban hozott intézkedéseket követően ezeket az ügyeket soronkivül intézik és javult a válaszok, illetve a megtett intézkedések színvonala. JOGALKALMAZÁS. JOG POLITIKA IRÁNYELVEI., A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a 14/1973. számú NET határozatában a jogalkalmazás, jogpolitika irányelveit adta ki. Ezt kővetően a Fővárosi Tanács VB. határozatának megfelelően érvényesítettük a szakigazgatási szervek munkájában. 1975-ben valamennyi szakigazgatási szerv ilyenirányú munkáját a VB. titkár^ellenorizte.E vizsgálat megállapította, hogy összességében ervenyre jutottak a jogpolitikai elvekben megfogalmazott követelmények, a szakigazgatási szervek törekedtek a szocialista törvényesség ervenyesitésére, biztosították, hogy a jogos állampolgári éTd9kok, Jnlk^megsüljenek. Törekszenek a jogalapnelkuli igények kiei®f^®?0£ekw“®g akadályozására, állami és állampolgári fegyelem erősítésére. Nem valósult meg azonban minden esetben az eljárás gyors hoz fűzött jogpolitikai érdek, esetenként előfordult kesedolem és a teljesítés ellenőrzése, illetve a végrehajtási intézkedések megtétele terén. A tisztségviselők tevékenységét és munkamegosztását a Tanácstörvény és a Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg._ ^ A tisztségviselők együttműködése megfelelő. Rendszeres vezetői értekezleten beszéljük meg a fontosabb feladatokat, a választott testületek határozatainak végrehajtására teendő intézkedéseket. IV. ÖSSZEFOGLALÓ. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Tanács ^Végrehajtó Bizottsága, a tanácsi szervezetben dolgozók az elmúlt időszakban a Párt politikájának szellemében végezték munkájukat. A.keTülebi T^nf?®u állásfoglalásai, a VB. határozatai, a szakigazgatási szervek aktusai megfeleltek a szocialista törvényességnek. Erősítettük az állampolgári jogok és kötelességek érvényesiteset. Erőfeszítéseket tettünk kerületünk fejlesztésére, a lakossági kapcsolatok erősítésére. Anyagi eszközeinkhez menten a lakossági szükségletek kielégítésére törekedtünk, ugyanakkor a különböző objektív okok miatt a Tanács tevékenysége az elmúlt időszakban nem volt zökkenőmentes. L ^