Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1976-11-16

r a dja, hogy alapvető elvárás, hogy a párt­y alapfokú iskolai végzettségük, ezt 198o~ig ganda nem ad összefüggő marxista ismeretet, az ele megértését szolgálja. Most nem vizsgálták állapítását, csak általánosan lehet meg­egállapitja, hogy az önképzés alatt spe­­is elvárása /hat.4. pontja/ ennek a hatá-^ arxista középiskolára és egyetemre történő 11 vetni a felsőbb Szakszervezeti szerveknek, ___ ... „ t a KISZ kialakította saját politikai kópzé-I sóT- célszerű lenne, ha a szakszervezet is kialakítana egy politikai képzésjjformát, igy nem látszik biztosítottnak a szakoz, káderok képzése. A SZOT ebben az évben hozott határozata a szakszervezeti bizalmiak jog­körének és hatáskörének bővítésére, ezzel élni kellene, ezért olyan bi­zalmiakra van szükség, akik politikailag jól képzettek és az adott poli­tikai jogaikkal élni is tudnak. Hozzás zóltak: Szente Antal, Takács János né, úr. Kékesi Ferenc, Varga Lajos, Sós Sándor, Jelinek FUlöpné, Kéninger Ferenc, Árvái Imre, Dombó­vári Ferenc, Kotka Sándor, Demecr: Gábor, elvtárnak. Az anyagot általában jónak értékelték, mely képet ad az oktatásról, feltárja a helyzetet és a feladatokat. Megállapítást nyert, hogy a politikai felkészültség szintje nem azonos az iskolai végzettséggel, sem a marxizmus-1eninizmus ismereteivel. Lenin:"A propaganda sok elmélet, kevés gyakorlat, az agitáció sok gya­korlat kevés elmélet." A tömeg propagandában a tartalmi vonásokat kell erősíteni. A káderképzésben az alapvető elméleti kérdések megértésére kell törekedni, azt határozottabban kellen megfogalmazni• Araig egy párttag, a párt politikájának alapkérdéseivel nincs tisztában, nem érzi szükségességét az ön művelésnek, csak az érzi ennek szükséges­ségét, aki már valamilyen alapképzettséggel rendelkezik. A szomináriu­­^ raokon nem kapnak alapvető elvi kérdésekre választ, a hallgatók. A marxista alapfogalmak ismertetését fontosnak tartják. Felhívták a fi­gyelmet a ki usszikusokra, arra kell irányítani a figyelmet. A tanfolya­­mok tartalmi színvonala igen fontos, A határozati javaslattal általában egyetértettek, de kifogásolták, hogy°elég konkrét. Szükségesnek tartják a káderfejlesztési tervek felülvizsgálatát. Kifogásolták a tisztségvi­selők 198o-ig rendelkezzenk alapfokú politikai végzettséggel, nehéz meg­oldani. Az anyag nem ad képet arról, hogy milyen a politikai tisztség­viselők politikai felkészültsége. Összefoglalva: A jelentés jól szerkesztett, választ adott a VB által érdekelt témára. A válásztásoksorán - a KB határozat értelmében - a vezetőségbe Bök munkás, nő és fiatal került be, őket kell alkalmassá tenni a ve ze !. é sre. ^ títsSé / v'' | (!'V’ • -v -Vj ' ' M i > ' t; V „ bt,

Next

/
Thumbnails
Contents