Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1974-02-13
n n A MŐ kiképzés, foglalkozás tekintetében is problémák vannak annak ellenére, hogy az igenybeyetélnél a termelést rain|ir figyelembe vették. A testület tővekenyseget nem szabad gátolni, az elemi honvédelmi érdekeket elő e.be kell helyezni, s a parancsok rendszerétől sem törhetnek el. Az volt a vélemény, hogy az igazgató azzal abejelentesevei, mely szerint a jelenlegi szervezeti hatáskörök biztosítják az 1974 es munkát, igen nagy felelő séget vallal magara. A tapasztalat k azt mutatják, hogy a GB hatatozat végrehajtása, az, hogy korszerű gazdaságosén működő gyárrá váljék a VCSG - igen nagy nehézségekbe ütközik, ennek feltételeit nem látják biztosítottnak. Javas Iták a BPVB tájékoztatasat a kialakult helyzetről, problémákról. Molnár elvtárs: rámutat arra, a jelentérben javaslatként szerepel az, a VB vegye tudomásul azt, hogy a VGoG egyik része a nagyvállalatnak, s a nagyvállalatnak van egy ^ kialakult hatásköri, jogköri rendje, vezetesd rendszere, munkamódszere, sajtaso munkastílusa, amelynek eloiralása nem a VB feladata, ill. hatásköre. Az MVG igen eredményesen működő vállalat, s bizonyos sajátos körülmények is hozzájárulták ahhoz, hogy a nagyvállalatnál ilyen vezetesd, rend alakult ki. Nem lehet igényelni, hogy ezt a kialakult rendszert, szervezési és munkamódszert az MVG az itteni gyárban érvényes rend miatt megváltoztassa. Ilyen helyzetben különösen fontos a gazdasági és politikai, társadalmi szervek együttműködése a GB határozat végrehajtass érdekében. Nagyon fontos a politikai szervek, a kommunisták koordinált, jó'munkája, a gazdasági vezetéssel összhangban végzett tevékenysége, ezért azokat a kérdéseket, amelyek ezt az együttműködést nehezítik és súrlódásra adnak okot, külön meg kell tárgvalni. Szorgalmazni kell, hogy a gazdasági vezetés, az igazgató és munkatársai mindent tegyenek meg annak érdekében, ami ahhoz szükséges, hogy koordinált, összhangban lévő munka érvényesüljön a gazdasági vezetes és a politikai szervek között, és igényelni kell azt, hogy a vezérigazgató nyújtson segi’tseget az együttműködés feltételeinek javításához. , Ismerteti továbbá, hogy a VCSG USZT titkára szobán mar korábban kérte a VB hozzájárulását ahhoz,^hogy a zott körülmények miatt kérhesse felmentését az üzemi iB-tol. E kérését most ismét megismételte. A körülmények, a helyze ismeretében javasolja a VB járuljon hozzá felmentesehez Garamvölgyi László et. ÜSZT titkári tisztségé alól es adjon segítséget megfelelő munkakörbe történő helyzeesehez. Javasolja, a VB bizza meg a kerületi PB titkárát, hogy a társadalmi, politikai szerveket, a Munkásőrségét ennto kérdésekben a vezérigazgatóval tárgyaljon és ezekben a kérdésekben történjen megállapodás. A VB a beterjesztett válaszjelentést, a kiküldött bizottság jelentését, a beterjesztett határozatot elfogadja. Garamvölgyi László et. ÜSZT titkári funkciója alóli felmentéséhez hozzájárul. / Határozat mellékelve./ Molnár elvtárs: ismerteti, hogy_a_BPB első titkárát, Németh^ Károly elvtarpaT tájékoztatta a VCSG,helyzetének alakulasarol, arról hogyan ítélik meg a jelenlegi es távlati problémákat. I L_--------- - --aJ I