Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1974-09-25
— I I 5 I A jelenlegi létszám alakulását a mellékletként csatolt táblázatban mutatjuk be. Az eddig eltelt idő alatt azt tapasztaltuk, hogy az^átmenetileg jelentkező, megfelelő összetételű munkasíétszám hiányokat minden esetben mái-* a munkaintenzitás javításával is pótolni lehetett. I Úgy Ítéljük meg, hogy atermelés létszámszükséglete alápján meghatározott átszervezés utáni munkaerősziikséglet és a végrehajtott, létszám csökkentés jól sikerült és jelenleg döntően a munkás állományú dolgozóknál érezhető mar a stabilizációs folyamat. A vállalatnál alkalmazott bérezési rendszer, valamint a végrehajtott bérfejlesztések kapcsán a dolgozók általában megtalálták számításukat és a korábban jelentkező zökkenők - amelyek az uj profilok gyártásbevételével jelentkeztek - eltűntek és lényeges javulás tapasztalható a selejt alakulásában ÍBo A kedvezőtlen jelenségek fokozatos megszűnését követte a szervezettség emelkedése és ezzel együtt megfelelő munkaerőhelyzet alakult ki. A bérszínvonal 1973. évi tényozáma 31.600 Ft/fő volt / a tervezett szintnél magasabb/ akkor amikor a Magyar Vagon és Gépgyár bérszínvonala 31.200 Ft/fő volt. 1974. évben 4 %os bérfejlesztés elosztásával a bérszínvonal 33.423 Ft/főre emelkedik, amely még mindig 301 Ft-tál meghaladja a Magyar Vagon- és Gépgyárét. Komoly javulás jelentkezett a munka minőségi színvonalának emelése terén is mind az öntöde, mind a szereles és forgácsolás vonalán. Fokozatosan javult a gyártás ütemessége, amely lehetővé tette a kiadott operatív programok végrehajtását. ./. I a---" - J