Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1972-08-30

r ... i bemutatni. Aggodalom ia elhangzott a beruházásokkal kapcsolatban. Felvetették, hogy az eddigi eredményeket olyan körülmények között érték el, amikor közben jelentős korlátozások születtek a beruházásokban. Ez a nehéz helyzet nem fog javulni és a vá]lalatoknak nem igen lesz pénzük a lakásépítkezésekbe való jelentősebb hozzájáruláshoz, A nehéz helyzet ellenére a beruházások terán a kerület vonatkozásában elmaradás eddig nem volt, a beruházások olyan jellegűek, amelyekre feltét­lenül szükség van és esetleg az történik, hogy egy-egy beru­házás áthúzódik a következő ötéves terv elejére. A VB kéri az üzemek vezetőit, hogy a kerületfejlesztési hozzájárulásoknak minden körülmények között igyekezzenek eleget tenni. Szenté elvtárs: összefoglalójában a jelentést jónak, igen színvonalasnak értékeli és kéri a VB hozzájárulását ahhoz, hogy változatlanul kerüljön a PB ülés elé, tolmácsolva a VB elismerését a Tanács eddigi eredményes munkájáért. rn Véleménye szerint az eddigi munka igen céltudatos volt és megfelelő ütemben haladt a IV. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósitása. Reálisan terveztek, megfelelően biztosították^ még a nehéz körülmények között is a kivitelzést is. A szanálás, bontás folyamata jó hatással volt a kerületi lakosságra és ennek lényeges politikai jelentősége van. Egyetért azzal, hogy a témát taggyűlésen és pártnapokon megtárgyalják, ez egyébként a munkaterv készítésekor a lakóterületi politikai munka témájával együtt tervbe volt véve. Kéri a tanácsi vezetőket, gondolkodjanak arról, hogyan volna mód a rekonstruk­ció di-afilmen való megörökítésére. Elmondja még, hogy az alapkő letételére október 3. heteben kerül előreláthatólag sor, amelyen résztvesz Németh Károly elvtárs és a fővárosi tTanács vezetői. Javasolja, hogy az üzemi lapok is foglalkozzanak rendszeresen a kerületfejlesztés eredményeivel. A VB a jelentést elfogadja azzal, hogy változtatás nélkül terjesszék a PB ülés elé. J' 2./ Szente elvtárs: kéri a VB hozzájárulását, hogy a BPB áltál rendezett lo "hetes továbbképző tanfolymra javasolják: Redeczky Miklós, Baranyi Máté és Makai Györgyné elvtársakat. A VB a javaslattal egyetért. Szabó elvtárs: kéri a VB hozzájárulását kerületi ^óvódai párt­­alapszervezet létrehozásához. Az alapszervezet létrehozásénak szervezeti és személyi feltételei biztosítva vannak. A VB az alapszervezet létrehozásával egyetért. Kéri a VB utólagos hozzájárulását Csábi Mihály TUo.pk. noy. 7-e alkalmából való kitüntetéséhez. A Haza Szolgálatáért Érdem Erem ezüst fokozata kitüntetésre javasolták. A VB a javaslattal egyetért. / ^ K.M.P. • / llE LOCT MSZMP/MX. ker.V'Bizottsága w' n ■ t 1 I I - ■ I ■ ■ ■ i 1 ■ 1 1 ■■ » ■ ■ » ---------------------—--------------­f-— “ __ J

Next

/
Thumbnails
Contents