Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1968-02-14

r ~ 3 -- a kerületi Párt Végrehajtó Bizottság időben körvonalazta a kollektív szerződés m&gkátó előkészítésével és megkötésével kapcsolatos legfontosabb feladatokat, s azokat az elveket, amelyek betartását biztosítani kell a kollektív szerződésekben, s ez a gyakorlati munka végrehajtása során realizálódott* 1 *** A kollektív szerződések megvitatásakor az e téren elért ered­mények mellett sem sikeréit mindenütt megteremteni a szocialista demokrácia érvényesülését, amelyben elsősorban a tapasztalatlanság, munkaszervezési hibák, időhiány és technikai nehézségek játszottak ® szerepet, s emiatt a kollektív szerződések lényegi mondanivaló­jának, közérthetővé válása nem történt meg, s nem tudták hozzáfér­hetővé tenni minden dolgozó számára, amiből következett, hogy ezek a dolgozók véleményt sem tudtak mondani. / ,~rn s/ -"ovábhi finomítást kell végezni - a hagy vállalatoknál - a központok és a' gyáregységek együttműködésében, különös tekintettel az anyagi ösztönzés rendszerének olyan kialakítására, amelyben helyesen kapcsoéédnak az egyes gyáregységek érdekei az osszváila­­lati érdekekhez, biztosítva a teljes egységet* ~ A szocialista demokrácia megsértését tapasztaltuk egyes gyáregységek vezető dolgozóinál, akik nem mindig tanúsítottak kellő fegyelmet, s helyi érdekek figyelembe vételével olyan javaslatokat, tervezete­­w teket Is megbíráltak, - azok gyáregységi szinten történő megvitatása során - amelyeket a központi tárgyaláson maguk is jóváhagytak. Az ilyen magatartásnak súlyos politikai kihatásai is lehetnek, s ezért e kérdésnek pártszervezeteink a jövőben szenteljenek nagyobb figyel­met.- A kollektív szerződések mavitatásakor "egyenlősdiségre” való törekvéseket is 'tapasztaltunk, amelyek a munka szerinti elosztás elvének meg nem értéséből fakadnak. Párt és tömegszervezekéink a jövőben fordítsanak nagyobb gondot arra, hogy dolgozóikkal megér­tessek azt, aogy a munka szerinti elosztás elve nagyobb differen­ciálást igény 1 a jövedelem elosztásban. s * /í r ( ■ j

Next

/
Thumbnails
Contents