Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1967-10-11
Í Uá '- 4 -A szakszervezet ne adjon helyt olyan igényeknek, melyek egyes” kérdések eldöntésénél az egyszemélyi felelős vezető felelősségének megosztását eredményeznék# Szóm előtt kell tartani, hogy a szakszervezet döntéseket csak a kollektivot érintő kérdés? kben hozhat, egyedi kérdésekben ez az egyszemélyi gazdasági vezető feladata*"A kifogásolási jogával, munkaviszonnyal kapcsolatos intézkedések tekintetében élhet, de az nem terjed ki gazdasági, termelési kérdésekree Egyetértés hiányában a gazdasági vezetésnek és a szakszervezeti szervnek is felső fórumhoz kell fordulnia döntésért# III# Az uj Munkatörvénykönyv megjelenésével és az üzemekben kötendő kollcktiv szer Ődésekkel kapcsolatos ...ozgalai feladataink közé kell sorolni annak tudatosítását, hogy rendszerünk a munkások hatalmán épül fel, ás ebből adódóan az uj körülmények között sem kerülhetitek —^ dolgozóink hátrányos helyzetbe, mert a munkajog szabályozása közvetlenül, vagy közvetve a dolgozók érdekeit szolgálja. A kollektív szerződések kötésének idejében különösen nctgy szükség lesz a politikai tisztánlátás elősegítésére# Ahol nem kötnek kollektív szerződéseket, ott is gondoskodni kell a munkátörvénykönyv és annak végrehajtási utasítása ismertetéséről. Tudatosítani kell, hogy a vállalati kollektív szerződés nem tartalmazhat gazdasági célkitűzéseket, politikai és mozgalmi jellegű megállapításokat# Össze ál Utasánál terjedjen ki a figyelem arra, hogy a telephelyi viszonyokban kialakult különböző juttatások egységesitése nem oldható meg egyik napról a másikra, abban alkalmazni keli a fokozatosság elvét* A pártszervezetek szorgalmazzák, ha kell kezdeményezzék a döntések szintjének konkrét, célszerű meghatározását, hogy biztositva legyen mindenhol a jogkörök elhatárolása, az egyszemélyi vezetők önállósága és felelősséget. A szakszervezetben dolgozó kommunisták adjanak segítséget minden szakszervezeti funkciót viselőnek, hogy értsék, ismerjék az uj munkakörülmények közötti megváltozott feladataikat, amire nagy szükség van, különösen a bizalmiak esetében. Eel kell oldanunk a jelenlegi helyzetet, amikor helyenként a gazdasági vezetők úgy látják, hogy résükre az uj Munka törvénykönyv nem hoz jobb körülményeket, mert az hosszú végrehajtási utasítással és munkaügyi rendeletekkel egészül ki# Kevés lehetőséget látnak a helyi szabályozásra. A dolgozók 1. ' gitt viszont vannak, akik úgy vélik, hogy az uj felmondási körülmények őket kiszolgáltatják a vezetőknek* Annak egyértelmüsé* e mellett, hogy jó munka nélkül a ml rendszerünkben senki se tudjon jól élni, kell, hogy biztosítsák párt és társadalmi szerveink a módosított munkajogi törvények és szabályok között a dolgozók helyes eligazodását# Azt, hogy alkotmányunk biztosítja mindenkinek a munkához való jogot, helyenként szembe állítják a Munka Törvénykönyv felmondást szabályozó részével# Meg kell tudnunk értetni, hogy a munkához való jog, nem az cgyhelyen doí ozás, vagy az egy munkakörben dolgozós örök jogát jelenti# I______ __I