Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1966-09-28
A gyártásfejlesztés ne,;vnlósitás ában is jelentős eredményeket értek el, a gyártás szervezés, a bolso üzemgazdasági munka színvonala azon♦ bán raa is alacsony, A GANZ ÉKM-ben a gyártásfejlesztósben a szalagszerU ;yártás os a techn'-lópiai szakosítás megvalósítása számottevő, ezúton kivonják I AJ , • biztosítani az elektromos mérőműszerek ütemes termelését is. A Hungária Jaequardgyár és a Vörös Október Ferfirtthagy.ur mar ma is lényegoen jobb körülmények között dolgozik, a Ruhagyárban a nehoz fizikai munkát lényegében felszámoltak, a szociális es raunkakörülno— nyék korszerűbbek. Mogitólúsünk szerint bizakodóan nézhetünk a jövőbe? nagyüzemeink helyzete lényegesen javul a rekonstrukciók végrehajtásával, A szövetkezetek területén azonban még hosszabb időre lesz szükség, hogy kedvező eredményekről számolhassunk be. A Központi Bizottság határozatából kiindulva Pártbizottságunk megvizsgálta kerületi munkásságunk helyzetét az üzemek part és szakszervezeteinek bevonásával» Megállapította, hogy az elmúlt években elért jelentős fejlődés mellett tovább'kell javítani a dolgozók munkakörülményeit, csökkenteni kell az egészségre ártalmas munkahelyek és a balesetek számat, megteremtve a balesetmentes munka végzésének jobb lehetőBégéit. ^ « , WA kerületünk iparában elért eredményekben nagy,szerepe volt a pártszervezetek javuló gazdaságszervező munkájának. A kommunisták dicséretet érdemlő, példamutató munkával növelték a párt iránti bizalmat es gazdaságpolitikánk hitolét. A nagyüzemi és a kisebb ternelőogységőkben működő pártszervezeteink meggondoltságot, következetességet tanúsítottak a határozatok feldolgozása és ismertetése során. A pártmunka nagyobb hatékonysága érdekében a differenciált végreh jtushoz keresték,a legjobb módszereket, szinosebbé, sokoldalúbbá vált tevékenységük, Kerületi Pártbizottságunk gazdaságszervező munkájának tartalmi színvonala és módszerei lényeges fejlődést mutatnak. Megállapítható, h 1 j az ellenőrzés és segítés is viszonylag helyesen érvényesült pártszervezeteinknél is. Jelentős fejlődés az, ho ;y a vállalatok -VOj L---- - J ^-------------------■-------------—— —— ———— I ‘ - 29 -