Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1966-09-28
Tisztelt Küldöttértekezlet! Kedves Elvtársakl » Kerületünk az ország fővárosának részo és bár kis számú tornelóogysé(; ;ol rendelkezik, jelentős szerepe van a budapesti ipar eredményeinok alakulásában és az ország .életében is. 4 \» Az elmúlt négy év alatt elért terhelési eredmények i azolják, hogy a kispesti dolgozók a pártunk VIII. Kongresszusán hozott határozatok szellemében végeztek és végzik munkájukat, A munkások, a műszakiak, a párttagok és párfonkivUliok, a dolgozók nagy többsége megártotta és helyesli pártunk gazdaságpolitikáját, erőjéhez, tudásához és topsz fásához mérten tevékenyen részt is vesz annak megvalósításában. A kerületi Pártbizottság és az üzeni pártszervezetek is egyik alapvető és legfontosabb feladatuknak tekintették, hogy iparunk szocialista jellégét és munkájának színvonalát tovább növeljék, érvényesítve a VIII. Kongresszus által meghatározott gazdaságpolitikai célokat* Az ulért eredmények azt igazolják, hogy a termelőegységeink területen működő pártszervezetek, együttesen a tömegszorvezetokkol, eredményesón mozgósították a dolgozókat a második ötéves tervben megjelölt feladatok végrehajtására. Termelőegységeink az elmúlt négy év alatt tolj esitették fő termelési és export feladataikat. Különösen jelentős fejlőlés mutatható ki pártszervezeteink és gazdasági vezetőink munkájában a Központi Bizottság 1964. december lo-i határozata óta. Egyre inkább a gazdaságosság, a tormolukonysog, a műszaki színvonal, az ésszerű nunknerugazdálkodás és a jé értelemben vett takarékosság korült a figyelőm előtörőbe. . , * A kerületi Pártértokozlot által meghatározott föladatokat, majd a VIII. Kongresszus által megjelölt gazdasági célok végrehajtását lényegében hulyosen szerveztük meg. A feladatok közül loglényogoSebbnok tartottuk a beszámolóban már felsorolt, a VIII, Kon resszus és az 1962, évi küldöttértekezletünk határozatában megszabott tennivalóinkat. > ~ 26 -i — - - J