Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1966-08-03

% |- 4 -Üzemünkből akadtak dissidólók is, akik cselekedete sokakat felhábo­rított, sokan pedig úgy nyilatkoztak, hogy rövid időn belül keserű tapasztalatokat szereznek dissidálók a külföldi életfáméból. A haza­szeretet legkülönbözőbb módon nyert megfogalmazást dolgozóink ré­széről egyéni beszélgetésinél, párttagjaink izéről pedig a júliusi taggyűléseken ismertetett - az ellnsé fellazító pol.-ról szóló - Határozat alkalmával. A politikai munka megszilárdulását segítette a pártoktatási munkánkban elért eredmény, u&yanak ;©r annakeilemzé­­se sok hiányosságot is felszínre hozott, vagyis meghatározta a kö­­vetkező időszak fő tennivalóit. Eredménynek mondhatjuk, hogy lét­számban nem volt lemorzsolódás /kivétel az esti M-L.középiskola,hol műszak,betegség miatt maradtak ki/ ugyanakkor a szemináriumok szín­vonala általában kielégítő veit, egyes szemináriumok kiemelkedő munkát végeztek iJl:gazdaság pol. Az előzőekben említést tettünk arról, hogy sikerült koordinált munkát fejleszteni a párt és gazda­ság vezetők között. A munkakapcsolat erősítse során, valamint a kéderfejlesztési tervek, hatásköri listák módosításánál, tovább fejlesztésénél kiderült, hogy gazdasá ;i vezetőink közül sokan poli­tikailag nem képezik magukat, vagy nem beosztásuk, képességüknek megfelelő szinten. Ezért az- iskoláztatási érveknél, valamint az 1966/67-es oktatási év előkészítésénél ezeken a hiányosságokon javítottunk, vagy juvitani fogunk. Eredmény pl: hogy u M-L.Egye­temre javasolt 9 fő közül 5 fő komoly gazdasági beosztásban van. Ugyanakkor megállapítottuk azt is, hogy több olyan gazdasági veze­tő, aki képes lnne politikai feladatok végzésére is alapsarveink nem vontak be a munkába, vagy akik hosszabb idő óta társa almi munkában aktivan tevéknykedtek nem igyekeztünk párttagjaink sa­rába bevonni. Kerületi -ártbizottság útmutatása alapján felmérve párttagságunk összetételét célul tűztük ki, hot;y az arra alkalmas dolgozók Pártba való felvételét az eddigieknél nagyobb zámban biztosítjuk, vagyis a Kongresszus tiszteletére nem kappán.yszeruen, de megalapozott munka alpján növeljük párt­tagságunkat. Ugyanakkor a tag és tagjelölt nevelést folyamatos­sá, tervszerűbbe tesszük. Ezt a munkát nem csak alapzurvi veze­tőink, aktíváink végzik, hanem az <gpsz párttá ságunk. A megtar­tott pártcsoport értekezletek, csoportos beszélgetések, a decent-L ralizáláat célzó felmérő munka során ezen a területen meglévő hiányosságaink felszínre kerültek, s ennekaáapján intézkedtünk.------------------ --------------------------------------------J

Next

/
Thumbnails
Contents