Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1965-03-24

k_A ♦ 1963- íban összesen 30 fegyelni határozat született. 1964- ben összesen 19 fegyelni határozat volt. 1964-ben összesen 15 pártbüntetés törlés volt. A fenti adatok azt mutatják, hogy kerületünkben a pártfegyelmi ügyek száma csökkenő tendenciát mutat, azonban a növekedés folyamatos, mert más kerületekből, munkahelyekről olyan elvtársak is kerültek hozzánk, akik magukkal hozták pártbüntetősüket. A Bizottság az ügyeket a Váarchajtóbizottságtól kapja. A hozzánk kerülő ügyek kivizsgálását a Bizottság minden alnlonmal körültekintő, alakos vizsgálat tárgyává teszi és úgy terjeszti a VB elé. Egy-egy ügyet sokszor hetekig vizsgál a Bizottság, és többször sok elvtársat"hallgatott meg a körülmények alaposabb megismerése végett. A Bizottság által a VB elé terjesztett javaslótok bizonyítják, hogy jól voltak előkészítve és javaslatai megalapozóttok toltak, mert 1962 óta 52 esetből a'VB két alkalommal változtatott, módosított a Bizottság javaslatain* / Kenta Tibor esetében, ahol súlyosbító hatá­­rozat született', és Szűcs Géza elv társ esete, ahol enyhítő határozat született./ A Bizottság kéthetenként ülésezik és az ismertetett ügyek alapján egy-egy esetet a Bizottság egy, vagy két tagja vizsgál. Szükség szerint járunk ki vállalatokhoz, üzemekhez, intézményekhez, és hallgatunk meg külön is, valamint a Bizottság ülésein is elvtársakat az ügyek alapos megismerése végett. A Bizottság munkájában érvényesül a kollektivitás. A Fegyelmi Bizott­ság eddig határozatképes volt. Javaslataink meghozatala előtt a Bizottságon belül élénk vita van, és legfőbb törekvésünk, hogy javaslataink előremutatók legyenek, és azt tartjuk szem előtt az egyes eseteknél, hogy a fegyelmi határozat mentes legyen a szubjektivitástól és novolőhatásu legyen. Tudjuk, hogy a határozat ugyan pártbünt01os, de lehetősógot kell biztosítani az elvtársaknak, hogy a párt-figyelmeztetés után hibájukat kijavíthassák. Haosak a számokat nézzük, akkor komoly fejlődésről számolhatunk bo kerületünkben, ugyanis a kerületünkhöz, illetve a Pártbizottsághoz kerülő ügyek száma - mint ahogy a fenti statisztikából kitűnik - csökkent. Bár teljesen megalapozott értékelésünk nincs, a Bizottság mégis úgy gondolja, hogy csők a szánokat nézni nem elegendő, emellett feltétlenül a munka tartalmát kell vizsgálni. ívleg kell állapitanunk, hogy a pártszervezeteknél még mindig non látják ennek a munkának a jelentőségét, hogy a fegyelmi határozat már konkrét figyelmeztetés ás nem az elvtársak elsődleges segitségnyujtása. A Bizottsághoz kerülő esetekből azt a következtetést vontuk le, hogy ha az alapszervek idővel foglalkoztak volna egyos elvtársakkal, a hibák nem ismétlődhettek volna, vagy ne lőzhették volna a hibák súlyosbodását és megmenthettek volna egyes elvtársakat a pártbünte­téstől. j Az 1964 évben lezajlott pártbüntetések vizsgálatából, valamint azok­ból az ügyekből, amelyek ugyan a kerületben zajlottak le, de nem a ml Bizottságunkhoz tartoztak, leszűrhetjük azt a negállapitást is, ________j, yk r •

Next

/
Thumbnails
Contents