Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1964-03-18
Non volt tervszer i nnyng tatai;okosság, nehézkes volt az any áttervezés, non veit !ielégitő a készlet gazdálkodás , felesleges beszerzésűk történ :okA Emiatt ozon a területűn személycsórét kel lett végrehajtandó A HaKjIg kapcsol vta a Házkezeléoi illandé Bizottságával, az albizottságokkal la63-ban megfelelő volt*. Feladat jolentkf jik ebből a szempontból az l^sz*. házkezelőségnél, ahol vezet, változás volt, a ahol az albizcttságbon még igen aok a házielü ;y .lő, tehát szükséges lenne ü azerv felfrissítése* A HoKfla gazdasági vezetőinek munkáját jól segítette 1963-ban a Párt és Szakszervezet:az utóbbi fől~g azóta, amióta az uj SZB* titkár működik„ E szervek jó munkáját is jelzi, hegy bovonták a dolgozókat a munkaverseny be, a ennek acrán 5 dcígczó elnyerte a kiváló dolgozó cimcto Éz egyébként még mindig nagy arányú munkaorővándóriást aágit leküzdeni az 1963-ban beindított törzsgárd:- mozgalom, aminek már 5c tágja van, 4 fő p^dig arany jelvénnyel rendelkezik* A munkaerő vándorlás méreteire egyébként jcllomző, hogy 1963- ban a 177 fő munkáslétszám mellett 143 kilépés és 135 belépés történt, vagyis a munkásoknak közel 80 $-a kicserélődött. A Pártszervezet a gazdasági munka további segítését tűzte ki célul, ezt tükrözi az MSZMP.- központi Bizottság 1963 decomber 5-i határozatának, valamint a ZlXakorületi Pártbizottság intézkedési tervénok megfelelőcn kidolgozott intézkedési terve, amit a párttagság megtárgyalt és jóváhagyott, s ami gazdasági vezetés által kidolgozott intézkedési tervre alapul-> A gazdasági vezetés által kidolgozott intézkedési tervnek azonban az a hibája,, hogy jellegét tekintve nem intézkedési, hanem munkátorv, mivel felöleli mindazokat a feladatokat, amit a H«K.I vezetésének meg kell oldani, non tartalmazza viszont azokat a / gazdasági, műszaki és szervozési intézkedéseket? anolyok megvalósítása szükséges ahoz, hogy a feladatokat minél jobbaneredményesebben és gazdaságosabban lehessen végrehajtani, nem tartalmazza azokat a forintban és egyéb mutatókban kifejezett célkitűzéseket, amiket ezen intézkedésekkel el kell érni., A Házkezelési Igazgatóság felé a kerületi tanács ós VB. irányitó, ollcnörző szerepe érvényesült^ :.,zt bizonyltja az 1962 februári tanácsülés, amely a HcK0I„ munkájával kapó se latban 8 határozatét hozott, amik végre lettek hajtva;. Ezek egyrésze irányt mutatott a H.K.Io vezetők részére pl, a munkai olt ételok javításával a házkezcíősó; *ok esti ügyeletének megszervezésével kapcsolatbanc Másrészük pedig meghatározott olyan feladótokat a VBo vezetői részére, amik teljesítése sogiti a H»KaI* munkáját, mint pl* az idegen kivitelozőkkol való tárgyalás, az ás,"intézkedés- ho gy az iskolákban az iskolás gyei— mekeket a ház rongálások megakadályozására, illctvo megszüntetésére neveljéko 1963-ban ugyancsak hat tanácsi, illetve VB, határozat lett hozva. E^ek egyrésze azonban nem segítette kellően a H.K.I* munkáját, plo a címjegyzék jóváhagyásának elhúzódása, a V/okorlc-tolep l fdskanrák és garázsépítések épületiolujitási hitelből történő olőirásn0--------------------------------------------------------------------------~a __ I mm -------------- I I