Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1962-08-17

politikai kérdést megvitatott a dolgozókkal. A kér. FVB Javasolta az üzemi elvtársaknak, hogy a beszámolok előkészítésébe és nem a végső szö­vegezésbe vonják be a pártonkivülleket, mert ennek igen komoly politikai Jelentősége van* Fontosnak tartja, hogy a pártszervezetek megfelelő segítséget nyújtsanak a KISZ és szakszervezet részéi'e, de nem tartja helyesnek az üb. titkárok kerületi szintű összehívását' - Javulni fog a munkaverseny kérdése vélemé­nye szerint, ha az üzemi VB-ok rendszeresen kérnek tájékoztatást. Vélemé­nye az, hogy van eredmény a pártszervezetek munkájában, de van sok Javí­tani való, fel kell hozni a politikai aktivitást. A VB a tájékoztatókat elfogadja azzal, hogy az üzemi VB-ok a szakszer­vezettől és a KISZ-től igényeljék a rendszeres tájékoztatást. *•* • — 2./ Homoki elvtárs; napirend előtt ismerteti, hogy az uj gimnázium épitkezé­­sét előrehozták, szept. 15.-én megkezdődik a felvonulás, okt. 1.-én pedig az építkezés. Ennek érdekében intézkedtek a piactér kiürítéséről, melyet különböző társadalmi munkákkal oldanak meg. K ér d é s e k; Kuncaer elvtárs: kérdezi, hogy a több mint 4o szakvizsgát tevő fiatal között voltak-e olyanok, akiket szakmunkássá lehetett nyilvánítani. Tóth elvtárs: hogyan látják az elvtársak, a pedagógus pártszervezetek milyen segítséget adtak a hármas törvény megváló sitásá'hoz, ill. az elért eredményekhez. A pedagógusok hány %-a az, aki az 1961-62.-es oktatási évben nem képezte magát semmiféle oktatási formán. A kér. VB tárgyalásé' óta a világnézeti nevelés terén van-e valami változás. Van-e az elvtár­saknak elképzelésük az elmélet és gyakorlat összekapcsolásának gyorsí­tását illetően. Jánki elvtárs: felveti, a két uj igazgató beállítása milyen ok miatt történi. Hogyan látja az Oktatási osztály az igazgatókat világnézeti vonatkozásban, fel tudnak-e lépni megfelelő igényességgel, világnézeti meggyőződésükben tartanak-e ott, hogy a tartalmat tudjak igényelni. A pedagógusok milyen %-nál van probléma meglátásuk szerint a fiatalok vi­lágnézeti nevelése tekintetében. A pedagógusok hány %-a csei’élődik a következő oktatási évben, ha ez a % magasabb mi ennek az oka. Az okta­tási osztály milyen irányban kéri a pártszervezetek segítségét, a kér. FVB milyen irányban igyekezzen a pártszervezetekre hatni az oktató-nevelő munka segítését illetően. Hőgyan alakult az általános iskolák^ I. osztá-' lyába való beiratkozás, van-e diferencia az elmúlt évhez képest? s nincs­­probléma az elhyelezés terén. A következő oktatási évben a felnőtt okta­tás emelkedést mutat-e, mennyien iratkoztak be. A politechnikai oktatást; illetően már korábban felmerült, hogy a fiatalok nem olyan szakmára ke­rülnek, amit szeretnének, e kérdésben mi a helyzet^ eljutottak-e■oda, hogy a fiatalok elé tárjak a lehetőségeket és ők válászthatnak-e. Nincs-e probléma az üzemben való elhelyezés terén. Mi a helyzet a szakközépisko­la tekintetében, a bfratkozás megtörtént-e. Hogyan látják az osztály részéről nem kellene-e egy kicsit törődni ezzel az iskolával. Tóth elvtárs: az uj ügyrendi változtatástól milyen minőségi változást, kihatást várnak. Vértesné elvtársnö: válaszában elmondja, hogy még nem kapták meg az össze ,-.itő Jelentést a szakmunkás vizsgáról. A Gránitban kint voltak, és a ta­pasztalatuk az, hogy igen szépen vizsgáztak a gyerekek. Más üzemből is hasonló tájékoztatást kaptak. * l l ------ ------ J M ' <j—*win ' nmi t í :7:

Next

/
Thumbnails
Contents