Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1961-09-13
f o gl a 1 ko z o t1 az a g 11 ác i c> kér d é e év el s a z ért ke 11 e t u i s me t e 1t e n napirendre tűzni, 111* a munka terv re levenni, mérv a vB a tár paláson, maid menetközben látta, hogy ezen a téren előre^kell lépni, M világosabban, egvértelmükben ismerve a pro blemakat segítséget adni, módszerében segíteni. Látták menetkőzben, hogy az agitáció külön- Ó böző formái, különösen a csoportos'beszélgetések eléggé kampánysze* rüek, nincsenek kézben tartva* 3 A maga részéről egyetért azzal, hogy van fejlődésbe kerületben ez agitác.iét illetően* izok az eredmények, melyek jelentkeztek^ termelés von a tkozásábsn, a tudat formálásában - ehhez köze van ez sgit’ácios munkának# de felvetődik az is, ha egy kicsit alakosabbak lettek volna ezen a téren szerveink, nem volnának-e jobbok elért eredményeink. 1 V'ü feladata megvizsgálni véleménye szerint, hogyan az agitáció fegyverét eddig használták elegendő lesz-e a jövőre vonatkoztatva is. feltétlenül figyelembe kell venni a második 5 éves#terv megoövekedett feladatait, már' most keresni a tartalékok feltárásának lehetőségeit. Ippen ezért kell, hogy s VB konkrétabban foglalkozzon részkérdésekkel ^ s # L problémát véleménye szerint az agitáció .tartalmában, kiszélesítésében kell keresni/abban mikor, hogyan agitálnak._4z agitáció^tekintetében már az elmúlt évben problémá-ztak az a git.prop. osztállyal A felhív a a figyelmet a hogyant, a tartalmat illetően meg kell nézni és segíteni, hogy a központi kérdéseken túl - melyeket minden esetoen ismertétni kell a dolgozókkal - a gyárak előtt álló feladatok egészét is ismertetni kell, s ezen túl a gyáron belüli részkérdések is előtérbe kell hogy kerüljenek. , nagyon egyetért az önkort et. által elmondott módszerrel a 50te lka rrészekkel kapcsora tosen, ez egy igen konkrét ágitáció v olt és a zt mutatta, ha a dolgozók felé felvetik a problémákat, ázt, hogy mit, miért kell megcsinálni, meg is értik. Hiba az,hogy illetékes^szervek nem minden esetben találják meg minden esetoen gynelyes módszert* Véleménye szerint a VÓSl-ban is van olyan terület, amit fel kellene hozni és a dolgozók fel is tudnák hozni, ha feléjük feltárnák. felveti milyen fontos kérdés az anyaggal, ezen belül az importanyaggal való gazdálkodás- — foglalkoztak—e az sgitacrohan ilyen értelemben a dolgozókkal a VCST-ke, vagy más üzemben? Ismerteti Szov-^ -•e tűni óbeli tapasztalatát, a harkovi traktorgyárban pl* a kommunistak •náxtonkivüli aktívák naponta ha selejttel találkoznak megmagyarázzák a dolgozóknak, hogy az a selejtes db. honnan indult el, /mennyi munxa, mennyi anyag fekszik benne s bemutatják, hogy abból a népgazdaságnak egészére, a dolgozókra milyen kár származik. Mi ezen a téren messze el vsgynihk nsraőva — állapítja meg Jenki et•, ne keresni ui°— dót, hogy a dolgozók lássák a miértet# fonto§, nogy as a gicacro ne általános, hanem konkrét legyen. Legdöntőbb a szó seri agitucxo, sa^ egyéni és csoportos beszélgetés, de igen sokét jelent a szemléltető• és az írásos agitáció is. Az agitációs munka ekkor^leszívelemenye szerint jó, ha’felismerik, hogy a dolgozók egyes rétégéinél mivel ^ lehet leginkább hatni. Véleménye az, hogy nem minaenu.o u ismer me^ fela ez elvtársak legjobb akaratuk mellett sem az sgitacio jelento• ségét, nem .minden gazdasági vezető tart ott;, hogy ezzel a regyverie^. ismerleti fhogy as elmúlt hetekben vita volt a Vörös Csillag újságben megjelent két cikkel kapcsolatosan s D 4- k. fexszerszánózasa* illetően, i cikk-azt veti fel, hogy a felső gazdasági, muszarx#vezenésben nincs megfelelő összhang - az elv társak ezzel egyet^is er ce wtek és hasznosnak találták, hogy ez a: kérdés fexszinre reruro. á vitában felvetődött úgy is a kérdés, hogy az igazgatónak van^e^es milyen a kapcsolata az újság szerkesztőjével,_ leülne .p-e rdonment, hocv kicseréljék véleményüket, megbeszélve, mire kellene^a sajgóban a figyelmet fordítani. Az igazgató et. elmondotta, hogy ilyen értelmű kapcsolatuk nem. volt pedig az agi-tácíobsn rontás szerepe van oz i ga z ga t óna k, a sa j 16na k é s kö zben a ké t fele 1 ő s e t. 1 o kér de ses nen nem találkozik. ! iikrvetéft azzal, hogy a párttagság tekintetében sor: s javítani való az ‘agitációs munkát illetően, a párttagok es partonkivulier kapcsolata, a párt politikájának, célkitűzésének tolmácsolása tekintetében __ " /A ^ — iU — v 7 <s