Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1958-07-23
I > helyzet a felnőttedéi is. Ezt a Hungáriában is felvetik, s elrnondí ják, hogy vannak olyanok, akikhez házhoz 3ár a vezető orvos, nekik pedig ha hajuk van órákat kell várni a rendelésen. Kérték, hogy a PB. vizsgálja meg ezt a kérdést. Ezzel a kérdéssel egyébként már foglalkozott a kerület korábban. A Rendelőben egy orvos véleménye az volt, nem megoldható addig,amig egy-egy orvosra 5-4 ezer beteg jut. (Továbbiakbanelmondja, hogy a szakszervezetek nőfelelősei, illetve nőbizottságai megalakultak, dolgoznak is, de inkább szociális ügyekkel foglalkoznak, politikai munkát igen keveset végeznek. A SzR-on belül nem alakult még ki helyes politikai módszer. A nagyobb rendezvények, ünnepségek előtt a SzB.-ok összehívták a Nőbizottságokat, igényelve munkájukat. Azbilyen feladatokat el is végezték. A területen is a Nőtanacs résztvett az agitációs munkában, mozgósította a nőket a munkára, az üzemi nőbizottságokkal is tartják a kapcsolatot, mozgó-I sitják az üzemben dolgozó nőket a feladatokra._A pártszervezetek irányitó szerepe ma még kevés, ehhez a kerületi PB. sem adott szempontokat. Nem keresték a külön nőket foglalkoztató problémákat, nem politizáltak külön a nők felé, nem kersták a módot, amivel közele b kerülhettek volna a dolgozókhoz. Nem tűzték napirendre a nők helyzetét sem a párt, sem a szakszervezet. Ezen a téren lemaradás van a Pipacsban és a Hungáriában is. Kosikné elv tár-snő: elmondja, hogy a jelentés nem foglalkozott konkrétan a No tanács' munkájával, mert a jelentés célja az üzemi munka feltárása volt. Ismerteti az elvtársakkal, hogyan dolgozik a Nőtanács. Egy éve működik és munkájuk igen nehéz volt, a nők között meglevő paszszivitás miatt. Segítséget nyújtott a Nőtanács a SzMK-k megválasztásában, ezzel mintegy 5ooo asszonyt fognám össze. Ezek a szülök hajlandók minden olyan munkát elvégezni, ami az iskola érdekeit képviseli_anyagi szempontból, foglalkoznak a kimaradó,gyermekek szüleivel, anyagi gyűjtéseket végeznek beszerzésekre, vagy az iskola szépítésére. Ez is politikai munka részben, de a konkrét; politikai munkában nem szívesen vesznek részt. Pl. nem járnak el a szülőkhöz, hogy azok ne Írassák be gyermekeiket hittanra. Az óvodákban hasonló a helyzet, ezen gyermekek szülei még kevésbé foglalkoznak szülők látogatásával. felveti a második műszak kérdését. Helytelen vetik fel ezt az asszonyok mert azelőtt örültek, ha dolgozhattak és amellett végezték otthoni munkájukat is. Ma más a helyzet, mindenki dolgozhat, és i^en sok segítséget kapnak otthoni munkájukhoz is. Hiba az, hogy ilyen értelemben nem foglalkoztak az asszonyokkal. Elmondja még, hogy a Nőtanács 45 tagú elnökségből áll, négy bizottságuk működik, háztartási, kultur, anya és gyermekvédelem, egészségügyi. A bizottságok 12-15 főből állanak. Hiányosság, hogy kevés köztük a párttag, akik megfelelően irányíthatnák a munkát. A bizottságok igyekeznek a problémákat megoldani, főleg szociális kérdésekkel foglalkoznak A területi rendezvények közül a Vöröskereszt által rendezettek a leglátogatottabbak, mert ezeket politikámé .tesnek tartják. Területen is hasonló a helyzet, főleg a politikamentes előadások iránt van érdeklődés. 5 helyen van nőmozgalmi csoport, de ezek a csoportok nem nagyon dolgoznak. A pártszervezetek, szakszervezetek munkájábanrésztvesznek a nők is. A szinháu, mozi látogatás az üzemekben jobb mint a területen. A SZMK. keretén belül nevelő előadásokat tartottak pl. a 14. évesek helye a családban. Ezek az előadások már nem politikamentesek, ennek ellenére a látogatottság megfelelő volt. Jövő évben még több ilyen jellegű előadást kivannak tartani. Kitér a Rendelővel kapcsolatos problémára. Egyik nődolgozó véleménye, akit az idegosztályon kezelnek, jó, az osztályon lévő orvosok igen^emberségesen bánnak a betegekkel. Ugyanez az asszony felveti, hogy miért nincs a Rendelőben az ablakokon roló, a tűző napon kénytelen az orvos betegeivel foglalkozni. A fogászatról már kevés/Sbé jó véleménye van az asszonyoknak. Egy-egy beteg ki jövetele után 2^50 perc múlva hívnak be újabb beteget. Itt igen sokat kell várakozni a betegeknek. Li-- -------J I— --------------------'--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------