Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1989-09-12
í ' Fejes István: elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a viták mennyire szélsőségesek, indulatosak voltak e témakörben. Ennek ellenére a többség véleménye az volt, hogy a tervezet jó, a jövő útja ez lehet. Az állásfoglalás tervezet elsősorban azokkal a pontokkal foglalkozik, melyek a tagság i körében is komoly vitát váltottak ki, másrészt amelyeket a szerkesztő bizottság is fontosnak tartott. Többségében a szerkesztő bizottság megállapodásra tudott jutni a vélemények összegzését illetően, vannak azonban olyan tételek is, ahol alternatívák kerültek meghatározásra. Melyekből a PÉ hivatott választani. r" Jelinek Fülöpné: hiányolta a programnyilatkozat tervezetből, és az állásfoglalásból is annak megfogalmazását, hogy a párt továbbra is a szocializmust kivánja épiteni. Véleménye szerint nem kell külön kihangsúlyozni, hogy a párt nem fegyverrel kivánja megszerezni és gyakorolni a hatalmát. Fejes István: a felvetés első gondolata valóban megfontolandó, második részét tekintve azonban a szerkesztő bizottság minden tagja sarkalatos pontnak tartotta annak leszögezését, hogy a jövőben ez a párt erőszakmentesen kiván politizálni. Kádas Endre: az 1/a ponthoz kapcsolódóan tartott néhány gondolatot szükségesnek elmondani: véleménye szerint ma már a hagyományos reform kevés, nem lehet foltozni a gazdaságot, a gazdaságirányi tás szerkezetén kell változtatni, új struktúra kialakitása szükséges. Mi az az ideológia, ami alapján kimondható, hogy a közösségi tulajdonnak kell többségben lennie? A közösségi tulajdont illetően üzemeltetési válságba jutottunk. Foglalkoznunk kellene azzal a kérdéssel is, hogy az állami tulajdon például valóban közösségi tulajdon-e vagy sem. Kunczer Mihály: véleménye szerint a programnyilatkozat arctalan, nem jó. Mondja ki a nyilatkozat azt is, hogy a közösségi tulajdon a jövőben is domináns szerepet kell, hogy betöltsön. Ez nem egyenlő az elsődlegességgel, elsődlegességet ők sem kívánnak, sem előnyöket a közösségi tulajdon javára. i--------J- 3 -