Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1989-09-12

I ^ ! MSZMP XIX: kerületi Bizottsága Budapest, 1989. szeptember 1) Készült: 1 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: az MSZMP XIX: kerületi Bizottsága 1989. szeptember 12-én meg­tartott üléséről Jelen voltak: Kéninger Ferenc, Lénárt István, Fejes István, dr. Láng László, Jelinek Fülöpné, Szilágyi László, Mandl István, Kunczer Mihály, Fenyvesi Dezső, Kádas Endre, Kiss József­­né, Lóth Éva Igazolatlanul távol: - Napirendi pontok: 1. ) Javaslat a Szervezeti Szabályzat-tervezet kerületi állásfoglalás tervezetére 2. ) Javaslat a programnyilatkozat-tervezet kerületi állásfoglalás ter­vezetére 3. ) Különfélék Kiss Józsefné, az első napirendi pont előadója elmondta: a szerkesztő O bizottság célja az volt, hogy a tagság észrevételei alapján a tervezet egy-egy eleméhez kapcsolódóan fogalmazzák meg véleményüket. A beérkező vélemények - roppant kevés érkezett - merőben eltérőek voltak. A KB ál­tal e témában összeállított anyag, melyet a kongresszusi küldöttek már kézhez is kaptak, sokkal alkalmasabb lett volna a vitára. Egyébként az már tartalmaz is több olyan elemet, melyet a párttagság rs kért jelezni. Néhány témát kiemelt, melyek vitára sarkallták a tagságot: nincs megha­tározva a társadalmi bázisa a pártnak, a lelkiismereti szabadság, mint emberi szabadságjog már deklarálva van, a tagsági viszony szünetelteté­se csak külön kérésre járjon együtt a tagdíj fizetésének szüneteltetésé­vel, a törlés intézménye továbbra is maradjon fenn, 10 %-os tagsági kez­deményezés mellett működésképtelenekké válhatnak az alapszervezetek, emeljék fel ezt 25 %-ra. l___ J

Next

/
Thumbnails
Contents