Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1989-03-14

»- — | "--­II I I erőkkel reális lehetőség kínálkozik egy tartós politikai szövetség nwielölt irányban és ütemben, a púrlértekczleli állásfog­megteremtésére. . ,. . , , , i.u, ilnnián az annak végrehajtására elfogadott feladatiéiv Az ellenzéki szervezetek szélsőséges szárnya előzi a helyzetet, ± inf folyik a munka, bár nem elég dinamikusan és hatéko­az együttműködés ellen lép fel, és a rendszerrel szemben han- { "v" Biztató Wiltozások érzékelhetők a politikai közéletben, gólja a befolyása alatt levőket. Mi a taktikájuk. Mindenekelőtt Jelentős mértékben erősödik, gazdagodik a párttagság és az az,'hogy az MSZMP-t többfelé kell darabolni, felbontani egy ^társadalom ismerete a valóságos helyzetről, a pártéHckez­,,reformszárnyra”, illetőleg egy „sztálinista szarnyiii , s /allal letet megelőzd időszakról. Ennek részeként persze, erősödik a gyengíteni a centrumot. Ily módón próbálják csökkenteni az. la-Hikai szellem, némelyeknél a bizalom megrendülése is, de a MSZMP befolyását, hogy a tőlünk leszakadok egy resz.e hozza- iövő szempontiából mégis sokkal fontosabb, hogy világosabban juk csatlakozzon. így alakulhatna ki szerintük a icalis etocgyen- látszik az a tényleges mozgástér, amelyen haladnunk kell es * Á taktika második eleme az MSZMP hegemén szelepének "Jk eCsökkennek az illúziók, növekszik a realitásérzék, a közös fe­látszólagos elismerése. Ezzel kettős célt kivannak olerm. Egy- lolősséeludat Terjed az a józan felismerés, hogy számunkra a* részt megtéveszteni azokat, akik bíznak a szocializmusban mint egvedüli kiút a gazdaság teljesítményének növelése, ehhez pe­társadalmi rendszerben, másrészt egyfajta védőernyőnek fel- V?, mindenekelőtt dolgozni kell: nem többet, hanem hateko­használni az MSZMP-t, ami a szocialista országok szamara mint- „hibban jobban és a változó feltételekhez folyamatosan alkal­cgy „szalonképessé” teszi törekvéseiket. Taktikájuk nyilvánvaló mazkodva. Ez a felismerés megfigyelhető a gazdasági vezetők, célja a hatalom gyengítése, majd megfelelő időpontban annak műszaki-gazdasági értelmiség nagy többségénél és igen sok átvétele, Eszközeik, módszereik változatosak, beletartozik u\m~ munkásnál is a kreatív gondolkodásban, a helyi lehetőségek ke­den értékünk tagadása, a politikai alapintézményeink köztük resésében és találékony feltárásában. a parlament, a tanácsok, a fegyveres testületek elleni bízat- Társadalmi méretekben érezhető a rend es a biztonság, a po­mallanság szítása, litikai stabilitás megőrzése iránti igény. Az emberek donlo to -Tisztelt Központi Bizottság! Kedves elvtarsak! Ezt azért fej- ^ a szocialista rendszert, az elért eredményeket, nemzet­tettem ki ilyen részletesen, hogy a helyzetet világosabban las- ^özi j^^^iyünket. Sokan felismerték, hogy egy iranyitnatat­suk. Ne legyenek illúzióink. Politikai ellenfeleink szélsőséges |an anarchikus állapotban mindent elveszíthetnek. Elutasítja része — amennyiben ez nyilatkozataikból kikövetkeztethető — a? jjven perspektívát”. A szocializmus meglevő hibáitól a sző­ném megjavítani akarja a szocializmust, hanem békés eszközük- dalizmus érdekében akarnak mielőbb megszabadulni. Egyre kel felszámolni. Nem a gondokban akarnak osztozni, hanem többen megértik, hogy a terméketlen politikai viták megos/.t­meglevő gyengeségeinkre építve restaurációt szeretnének vég- ^ a társadalmat: nem az összefogást erősítik, hanem az el en­rehajtani. .... „. , léteket növelik, s ez az oly kívánatos nemzeti egység he ye Lebecsülhetjük-e az ellenzéki szervezetek szélsőséges erőit.. 1 éppen a nemzeti széthúzás forrása lehet, társadalmi komronta-Nem, de túl sem értékelhetjük őket. Mj a figyelmünket az ala- ; ciót is előidézhet. .......... ,. kuló szervezetek alkotni szándékozó erőire fordítjuk. Igaz, hogy , Nagymértékben erősödött a politika iránti érdeklődés, a po i­a szélsőséges körök ma még nem képviselnek számottevő politi- ^ tikai aktivitás, a kozéletiség. Az emberek egyre jobban ha a -kai erőt, nincs teljesen kiérlelt programjuk, de a következő évek hangjukat a közügyekben, bele akarnak kapcsolódni ezt* gazdasági fejlődésével együtt járó feszültségek megnövelhetik formálásába. Értelmes, vonzó célokat megfogalmazó, onsz.ei \e­táborukat, kiszélesíthetik befolyásukat. Ezért indokolt a kérdés: közösségek, egyesületek alakulnak. Különösen a use az idő nekünk, vagy az ellenzéknek dolgozik? Szerintem ez to- lepüléseken felerősödött a cselekvő lokálpatriotizmus. uy Vl lünk, a mi erőnktől, a mi tömegbefolyásunk alakulásától függ. ]onit hogy fogy az úgynevezett „csendes tömeg . Akik n< in «m-En meg vagyok arról győződve, hogy az idő nekünk segít. goskodnak, azok nem közömbösek, hanem teszik a do gu<-r, < -­Vegyük észre és bátorítsuk a pártérlekezlet óta kibontakozó által támogatják politikai törekvéseinket, gazdagi jac a,. 01 értékes, új, pozitív folyamatokat. A felszínen látható minden | szagot. . . . . , , ^ _ negatív jelenséggel együtt is alapvetően a Központi Bizottság Ígéretes változások történnék a politikai intézményi n a. 14 • 15 O ■ £ i _______ __ l J j á 1»*<*'•> mm mJ­­­­-­­■ --------­­■ ■-* - - ................­­- - — ■ - ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—

Next

/
Thumbnails
Contents