Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1988-08-30
I I - 14 -zása nem változott volna meg, Ennek változásával együtt vi~ s,;ont 27 lesz kevesebb a felhasználható szabad forrás. szocialista export termelési adója akár a nyereséget is meghaladó nagyságrendű lehet. Ennek figyelembevételével indokolt a közgazdasági szabályzórendszer elemének tekinteni | minden állami beavatkozást, amely a vállalati eredményeket befolyásolja, (Moha pl. a kontingensek kezelése nem ”közgazdasági" jellegű beavatkozás,) Az ily módon felfogott szabályzórendszerről megállapítható, hogy különböző szintű jogszabályokban^) jelenik meg, hatásában tervezhetetlen, ezért rövid távú gazdálkodásra ösztönző rendszer. "Fordulatot” jelenleg annyiban hozott, hogy a szocialista piacokról a vállalatok egy része megkezdte a visszavonulást. Megítélésünk szerint a közgazdasági szabályzórendszer hatása akkor lesz tervezhető, ha minden elvonást és támogatást országgyűlés által jóváhagyott törvény határoz meg, és megszűnnek a "kézi vezérlés" jellegű beavatkozások. A szabályzórendszeren belül a nyereségadó előleg fizetésének módja ellentmondásos. Az előírások szerint az előleget akkor is fizetni kell, ha a gazdálkodó szervezet nyereségadó fizetésére nem kötelezett. 3ár egyedi elbírálás alapján a mórsóklésre van lehetőség, pl. az Elektris Ipari Szövetkezet az év első felében mintegy 2,4 MFt-ot fizetett be nyereségadó előleg cimén, noha veszteséges volt. Ily módon ezek a gazdálkodó szervezetek lényegében kamatmentes kölcsönt nyújtanak az államnak, nehéz pénzügyi helyzetük ellenére, A személyi jövedelemadó bevezetése az állami keresetszabályozás mellett máig nem csituló viták forrása. Az egyik tapasztalat, hogy noha a tavalyi nettó bérhez képest a dolgozók nem feltétlenül jártak rosszul (bár túlmunka esetén a keresetveszteség minimális mértékben igy is kimutatható), a jelenlegi bruttó keresetből történő adóelvonás mértéke demoralizáló. A másik fájó realitás, hogy jelenleg nem annyira az adott kereset eléréséért vállal meghatározott mennyiségű munkát a L-------J ' 1 ' 1 ' ■