Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1987-02-02
Törekedni kell az ellátatlan területek kereskedelmi és szolgáltató hálózatának bővítésére, ennek érdekében vállalati Források felhasználására. A lakóterületi politikai munka a Pártbizottság tevékenységének egyik központi kérdése. Fejleszteni kell a lakóterületi demokráciát, erősi teni. kell a kerület közrendjét, közbiztonságát. Előre kell lépni a kerületi kisvállalkozásokban és a magánszektorban dolgozóknak a közéletbe való bevonásában. Az új városrészben fő feladat a közösségi élet sokszínű kibontakoztatása, a körzeti pártszervezetek együttműködésének kidolgozása, Jekerlén pedig a pártvezetőség munkájának javítása. A társadalmi és tömegszervezeteknek hatékonyabb munkát kell végezniük a közvélemény alakításában, a politikai célok végrehajtására való mozgósításában . 3.) Tömegpolitikai munkánk fő feladata gazdasági és politikai célkitűzéseink megismertetése, és a megvalósításukra való mozgósítás. A párttagság egységének erősítése révén járuljon hozzá a politika melletti cselekvő kiállás, aktív képviseletének fokozottabb vállalásához. Tudatosítsuk, hogy problémáink megoldásának egyik feltétele a helyi teendők minél színvonalasabb elvégzése, az adott mozgástér adta lehetőségek kihasználása. A pártoktatás korszerűéitésévol összhangban tovább kell javítani a tomegpolitikai munka elméleti megalapozottságát, s a propagandisták folyamatos felkészítésének biztosításával segítsük munkájukat, lljszeiu kezdeményezésekkel törekedjünk a helyi sajátosságoknak megfelelő rendszer kialakítására, a rétegigényeknek való megfelel esi e. I oun. t..unk Fio melt figyelmét a fiatalok aktivizálására, elkötelezettségük erősítésere. Aqitációs tevékenységünk terét szélesítsük,kapjon kiemelt szerepet az elemzésen alapuló helyzetfeltárás, s a céljaink megvalósításához szűk-I-3-1 ----------