Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1986-04-09

p— — 1 ■ ‘ ■•y , , &$»*>■»-r ’• . w - w’w»­I I 3 ellátásával kapcsolatban rendkívüli esemény nem volt. A kon­centrált kiképzés megvalósitása jelentős eredményeket hozott: hatékonyabb lett a kiképzés, szorosabbá váltak az emberi kap­csolatok . Az egység eredményesen vett részt a közrend, közbiztonság ér­dekében folytatott akciókban. Elismerésre méltó az ifjúság hon­védelmi nevelésében végzett munka. Fontos feladat, hogy az egység a közrend, közbiztonság érdeké­ben folytassa az együttműködést a rendőrkapitánysággal; vállal­jon nagyobb részt, nagyobb felelősséget minden munkásőr a köz­rend, közbiztonság megszilárdításában. Továbbra is vállaljon részt az ifjúság honvédelmi nevelésében, bemutatók szervezésében, az Ifjú Gárda szakai-egység fölkészí­tésében. A kiképzésben az egységparancsnokság az uj módszerek alkalmazásával törekedjék arra, hogy azonos idő alatt - annak hatékonyabb kihasználásával - magasabb ismereteket nyújtson az állománynak . 6./ Kádermunka - a pártbizottság határozatának megfelelően - a káde­rekkel való céltudatosabb foglalkozás, a tervszerűbb kádergaz­dálkodás eremdényeképpen, jő felkészültségű, a fel adatok ellátá­sára alkalmas állomány kialakulásához vezetett. További feladat a munkásőr-iskolázottság növelése. Csökkenteni kell a századparancsnokoknak, a törzs csoportvezető­inek és az egységparancsnok társadalmi helyettesének terhelését, mivel feladataik ellátása a gazdasági munka mellett egyre nehe­zebb. Feladatuk végrehajtásához nyújtsanak segítséget a pártszer­vezetek - fokozott tehermentesítést biztosítva számukra. Az egységparancsnokság munkaszervezéssel csökkentse terhelésüket, legyen kezdeményező a bürokratikus vonások felszámolásában. Javasoljuk, hogy a munkás'ne; felsőbb parancsnokságai is vizs­gálják meg a társadalmi parancsnokok ! 'rhelc.se csökkentésének lehetőségeit. L; • *

Next

/
Thumbnails
Contents