Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1984-10-30

4. ..vő* 4, _ ,í I k - 2 -Richter elvtárs az első napirendi pont előtt elmondta; Kedves Elvtársak ! Mielőtt az első napirendre térnénk, tájékoztatom Önöket arról, hogy a kerületi pártbizottság október l6~i ülésének állásfog­lalása alapján az ott ismertetett eljárási rendnek megfelelően a Hazafias Népfront elnöksége, majd a kerületi Tanács Végre­­ható Bizottságának ülését követően sor került a kerületi Tanács 1 ülésére. A tanács a kerületi választási elnökség beszámolója alapján tudomásul vette, hogy az október 27-re kiirt időközi tanácstagi választás keretében a XIX/25. az. tanácstagi válasz­tókörzetben tanácstaggá választották Fenyvesi Dezső elvtársat. ^ gat követően Farkaainazki Lajos elvtárs a fővárosi tanács álta­lános elnökhelyettese pártbizottságunk előzetes állásfoglalása alapján, méltatva Végh Istvánná elvtársnő életútját s tanács­elnökként végzett közel egy évtizedes munkáját, javasolta saját kérésének megfelelően tanácselnöki tisztségéből felmen­tését, korkedvezményes nyugállományba helyezését 1985 február 1-i hatállyal. Javasolta Végh Istvánná elvtársnőnek a munkavégzés alóli raentesi­­tését 1984. november 1. hatállyal. A kerületi tanács a javaslattal egyetértve - munkásságát jegy­zőkönyvben elismerően rögzítve Végh Istvánná elvtársnőt tanán­­elnöki tisztsége alól felmentette. Ezt követően a tan'cs a kerületi pártbizottság előzetes állás­­foglalása alapján, Harmat Sándorné elvtársnőnek, a Hazafias Népfront kerületi bizottsága titkárának javaslatára nyilt sza­vazással szavazóliatára vette, majd titkos 3zavazá33al a kerü­leti tanács elnökévé választotta Fenyvesi Dezső elvtársat. :. ^ i Munkájához ez alkalommal is sok sikert kívánunk. Felkérem Hámori Csaba elvtársat, tartsa meg tájékoztatóját a párt Központi Bizottsága és a Bp~i PB legutóbbi üléséről. Kérdés észrevétel, vélemény a tájékoztatóval kapcsolatban nem volt. j A Pártbizottság a tájékoztatót tudomásul vette. -t___ j ............................... I ' ....................................................... I ■ I I ■ II I III I I NI ■ ■ I Hl I I ' '

Next

/
Thumbnails
Contents