Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1982-06-29

- 10 -ezért fokozott figyelmet kell forditani arra. hogy a párt uj gaz­daságpolitikai kezdeményezését megértessük,úgy a pártonkivuliekkel. mint a párttagokkal. V. Ha az akciót előkészitő taggyűlések hangulatát, a résztveteli , aránvt a vitakószsóget továbbá magát a megkérdezettek Írásos es szóbeli reagálását együttesen nézzük, úgy megállapíthatjuk, hogy a bizottság és valamennyi résztvevő munkája nyomán a kitűzött cél elértük. Értékelhető dokumentáció áll rendelkezésünkre, melyből látjuk eredményeinket, hiányosságainkat és felmérhetjük, miben, hol, mit kell tenni. összegezésül még megválaszolásra vár, hogy e, J?1® részében felállított két alapfeltevés /hipotézis/ fellelhető, illetve megválaszolható-e egész felmórőmunkánk eredményeként. 1. / A XII.kongresszus ideológiai helyzetünkre vonatkozó értékelése az első titkári beszámolóban pl. leszögezi: MAz emberek gondolkodását .cselekedeteit, népünk politikai, erkölcsi, tudati állapotát, társadalmunk anyagi szellemi felemelkedése, szocialista fejlődése határozza meg. Bátran kijelenthetjük, hogy a vizsgálat soránrt®Z0^apnészPvizsaá­­lat ink e meqállapitással nem ellentétesek. Sót, az egész vizsga llt bizonyítja a "tudati állapot- és a szocialista fejlődés egymás­­rahatását dialektikus egységét, valamint a tennivalókat is. 2. / Az az elméleti feltevésünk miszerint "a szocialista életmód ... ( ' objektív társadalmi törvényszerűségek folyamataként fejlődik--­mint tétel s egyben mint valóság is létezik. Erre utalnak a szocialista életmód és kozgondol adás már ma ered­ményei, de mindazok a gondok is, amelyeket e vizsgálat is zonyit. A munkások aktiv érdeklődést mutatnak az fontnak Íe?ületl8.nuíká!' Alapvető és döntő megállapításunk az lehet, hogy a kerületi mum<a sok többségének közgondolkodására jellemző az a pozitív állapo . amelyet történelmi fejlődésünk Jelenlegi szakaszában meg kell. hogy mutatkozzon. Ezek mellett tapasztalhatók olyan tények, mind a párttaggyüléseken. mind a kérdőivek kitöltésekor, amelyek tudati tényezők zavaraira utalnak. A jelen anyag összegzése alkalmas lehet arra, hogy p á r teink részletesen vaqv az eddigieknél részletesebben elemezzék és érté­keljék a szocialista közgondolkodás ák 8Z° "a< a tényezőknek hatását, melyek gátként állnak előttünk. Richter Dános titkár i — - " - J ____________________________-------------------------------------------___________ - ______________- » - — -- - - -­­­­­­­­­­----------­­----- - - -­­— * -------­­- - -1 '■■■ 1 9 1 1 i ii i ■ ........... i .1 ui ’ 1 1 ’ 1 ' ’ '

Next

/
Thumbnails
Contents