Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1978-03-30
-FA párt politikájának, agrárpolitikájának nagy győzelmét jelenti. A magyar mezőgazdaság megállja a helyet, úgy a szocialibta országokkal, mint a tőkés országok mezőgazdaságával való összehasonlításban, Ma már a mezőgazdaságban egy olyan uj generáció dolgozók, amely régi paraszti életmódot tanulmányaiból vagy csak hirből ismeri. 1 A XI.kongresszus összegezte ugyan amezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődési feladatait, de népgazdaságunk fejlesztésének intenziv szakasza a gazdasági integráció bővülése a mezőgazdaság szerepe az export—import alakulásában szükségessé tették a mai helyzet vizsgálatát és a mezőgazdaság és élelmiszeripar hosszuidőre szóló fejlődési irányainak kijelölését. A Központi Bizottság a határozatot egyhangúlag fogadta® el, de a felszólalók az előterjesztés alátámasztása mellett számtalan észrevételt tettek. Egyik ilyen téma a magyar mezőgazdaság helye és szerepe népgazdaságon belül. Elhangzott , hogy a kedvező viszonyainkat jobban ki kell használni, hogy az élelmiszeriparnak a jelenben és a jövőben is nagy szerepe van exportunkban. Felvetődött, hogy növelni kellene a mezőgazdaság részesedését a nemzeti jövedelem növeléseben. Ezzel összefüggésben sz az álláspont került elfogadásra, hogy egyik ágazatot sem lehet szembeállítani a többi ágazattal, csak komplexen az arányos fejlődés törvényszerűségeit figyelembe véve, lehet a részesedést előirányozni. Felmerült, hogy mit kap a mezőgazdaság. Ennek tisztázásánál a közvetlen támogatás mellett figyelembe kell venni az indirekt befektetéseket is pld. az infrastruktúrára fordított beruházásokat. Szó esett a termelőszövetkezetek összevonásáról. Helyenként voltak túlzások, melyek ellenkeztek idevonatkozó határozatokkal ezzel összefüggésben hangzott el olyan javaslat is hogy a Központi Bizottság tiltsa meg a további összevonásokat. A Központi Bizottság a XI.Kongresszus vonatkozó állásfoglalásait vette figyelembe. A kategorikus tiltás nem volna jó, de csak ott lehet további összevonást engedélyezni ahol ennek feltételei megvannak és ahol a tagság egyetértésével történik. Szerepet kapott a vitában a háztáji gazdaságok megitélése. A háztáji és kisegítő gazdaságoknak sziikségszerü történelmi szerepe van. i________J. _____________________._________-■ - .... - - ■ - - — - - - - ■ - - - — * - - - — - -i