Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1977-01-13
Tisztelt Pártbizottság, Kedves Elvtársak! I A £a2;dasági élet jelenlegi helyzetének elemzése, valamint a KB határozata alapján megállapítható, hogy az ez ovi feladatok a korábbinál is nagyobb követelményeket támasztanak a gazdaságszervező munkával szemben, a párt, Ía gazdasági és társadalmi szerveiéire* Ezt annak ellenére, mondjuk, hogy az 1977-es gazdasági év indításának feltételei több tekintetben kedvezőbbek mint az elmúlt évben voltak.- Ennek egyik tényezője az a politikai közhangulat, amely a cselekvő tenniakarásban és a munka színvonalának emelése, a végrehajtás jobb megszervezése iránti igényben fejeződik ki.- A vállalatok rendelkeznek középtávú tervvel, ezek többségében jólhatározták meg a legfontosabb tennivalókat, az 1976. évi tapasztalatok alapján pontosabban megjelölhetőek az 1977. évi feladatok. A tervező munkát segíti az is, hogy a tervhivatal már októberben nyilván noságra hozta az 1977. évi népgazdasági terv irányelveit.- A közgazdasági szabályzó rendszerben lényegbevágó változások nem lesznek, ez is elősegítheti a hatékonyabb előrelátó felkészülést. Kivel a gazdasági munka alapvető feladata ez évben is a népgazdaság j egyensúlyi helyzetének javítása a már megindult kedvező folyamatok kibon| takoztatásának meggyorsítása, ezért néhány olyan tényezőt kell figyelembe vennünk, a tervezésnél, végrehajtás megszervezésénél és ellenőrzésénél, j amelyekben az előző évben nem sikerült kellő gyorsasával és eredményei előrébb jutnunk. i Az a tény, hogy az 1976-o népgazdasági terv előirányzatai csal; részben teljesültek természetszerűleg azt az igényt támsztaz elmart j dágtel3l|>en|||az vében be kell hoznunk. Ez Budapesten különösen nagy feladatot évi tervek kialakításánál „jóváhagyásánál a párt szerveknek es pártszervezeteknek messzemenően érvényesíteniük kell a népgazdasági igenyeltet, A főváros fejlődésében az ipar, és a városfejlesztés területén egyaránt biztösitaüi~::ell az T. ötéves tervidőszak első két évére eső ^feladatoTTSegvalósitását, az ehhez szukségeiT feltétel ek Ez a célkitűzés csak oly módon érhető el, ha ITkaiginől céltudatosabban törekszünk a feladatok pontosabb kitűzésére, a tartalékok gyorsabb feltárósára, a végrehajtás jobb megszervezésére. O- 11 -