Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1976-05-07
p I I ■ II.. Ili I , ,1 ' ■ 1 (mzimm*#®®** $*&**«* ■-■• ‘: i^rr- *I t 19 Olaszországban általános balratolóclás ment végbe, olyan erőviszonyok alakultak ki, hogy az Olasz Kommunista Párt joggal léphet fel a hatalmi struktúra megváltoztatásának igényével. Ebből kiindulva hirdette meg 1973. végén az úgynevezett történelmi kompromisszumot. A kereszténydemokraták és támogatóik hatalmának csődje miatt elégedetlen dolgozó tömegek, a középrétegek, sőt a vagyonos rétegek egy része is olyan kormányt akarnak, amely biztosítja a gazdasági és a politikai stabilitást. Olaszországban a néptö/-N megek körében kereszténydemokraták és a kommunisták képezik a két legjelentősebb politikai erőt. A gazdasági és politikai viszonyok pozitív változása ezért a kommunista párt megitélése szerint, csak a két párt viszonyának megváltozásával, együttműködésükkel képzelhető el. Következésképpen, az OKP. felfogása szerint, a kedvezően alakuló nemzetközi feltételekre is támaszkodva, a két hagyományosan szembenálló politikai erőnek történelmi kompromisszumra kell lépnie egymással. A történelmi kompromisszum 1er-s nyege sok tekintetben tisztázatlan és számunkra nem világos. ^ Az olasz testvérpárt megfogalmazása szerint a történelmi kompromisszum azt jelenti, hogy az uj demokratikus rend, a három nagy népi áramlat, a komin un ista, a szocialista é s a kereszténydemokrata tömegek, a nemzet többségének miivé lesz. Az Olasz Kommunista Párt össztársadalmi szinten fokozta politikai befolyását. A szocialisták, szociáldemokraták és kereszténydemokraták közelmúltban zajlott kongresszusa is azt tanúsították, hogy az ország központi politikai kérdése lett a kommunistákhoz való viszony. A kereszténydemokrácia jobboldali szárnya a kongresszuson valamelyest visszaszorult, s minimális többségre jutott t----- J *___________________________- - - - - . .. — — ~ - — - ~ . - - - * -- - --