Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1973-12-21

r-*---------’------------------------------------------------------------------------------­I ' «í*‘Wt^sr*** f - 5 -A gazdasági feladatok végrehajtásához is uj lendületet adott a novemberi állásfoglalás* A párt ás állami szervek a gazdasági elet és az életkörülmények fejlesztésére több szükséges és hasznos intézkedést tettek, 197o-71~ben gondot okozott, hogy a felhalmozás nagyobb mértékű vol’t, mint amit amegtermelt nemzeti jövedelem lehetővé tett, \ Az eddigi intézkedések alapján 1973V75 között a nemzeti jövedelem­ből a felhalmozás aránya az ötéves terv eredeti előriásainak megfelelően várhatóan 23-25 % lesz, Az ipar is a népgazdasági terv szerint fejlődik, figyelembe véve a hazai keresletet ás az export-igényeket, 1973-ban tovább folytatódott az ipar szerkezeti _ átalkitása, A kormány 6 nagyvállalatot jelölt ki, ahol a termelés korszerílsi­­tését központi pénzügyi támogatással kell megoldani. Ezek közé tartozik a kerületünkben működő Vörös Csillag Gépgyár, A kormány döntése alapján a gyárnak uj profilja alakult ki, megkezdődött a futóművek alkatrészeinek gyártása, Folyik a termelőberendezések korszerűsítése, megtörtént a szükséges raunkaerő-átcsoportositás# A többi 5 nagyüzemben is megindult a termelés korszerüsitése, A népgazdaság szempontjából legfontosabb 5o nagyvállalat helyzetét ^ és fejlődését a kormány határozata alapján állandó figyelemmel kisérjük. Az ipari szolgáltatások közül folyamatosan javul a háztartási gép­javítás, autójavítás, vegytisztitás. Nem kielégítő a lakáskarban­tartás, s általában szükséges mindennemű szolgáltató tevékenység további, erőteljes fejlesztése, A kormány ennek érdekében kötelezte az illetékes állami szerveket a szükséges intézkedések megtételére, A mezőgazdasági termelés jól fejlődik, 1973-ban várhatóan meghalad­ja a tervezettet. Kormányzatunk eredményesen intézkedett a cukor­répa, a dohány, a zöldségtermesztés, a szarvasraarhatenyésztés, a hús Ó3 tejtermelés erőteljes fejlesztése érdekében, A zöldség­termelésben az eredmények nem kielégitőek. Több intézkedés történt a tömegközlekedés ás Budapest közlekedesenek L—--------- — J L______________ . -______—___ - • - ... — - - . -----------

Next

/
Thumbnails
Contents