Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1973-12-21
I ! gazdaságuk fejlődéséért folytatott harcát. A békés egymás mellett eles elvei alapján törekedtünk és törekszünk kapcsolataink erősitélére a fejlett tőkés országokkal, .'rönkhöz mérten támogattuk, s a jövőben is támogatni kívánjuk a vietnami népet. Következetesen eleget tettünk a vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságban vállalt kötelezettségeinknek ás a jövőben is igy fogunk cselekedni. Határozottan elítéljük az izraeli uralkodó körök, s az azokat támogató országok agresszív politikáját, segítjük és támogatjuk az arab népek igazságos harcát, az igazságos közel-keleti béke r*" megteremte sut. Szolidárisak vagyunk a chilei haladó erők igazságos ügyével. Egész népünk egyetértésével találkozott, hogy hazánk felfüggesztette diplomáciai kapcsolatunkat a chilei katonai juntával. Támogatunk minden olyan kezdeményezést, aemly Európa es ezen keresztül az egész világ békéjét szolgálja. Aktivan részveszünk az európai biztonsági és együttműködési értekezlet teljes menetében. Megfigyelőként réoztveszünk a fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésével foglalkozó bácsi értekezleten. Jó eredményeket árt al a magyar szakszervezet aktivitása az európai országok szakszervezetei közötti kapcsolatok erősitésáben, ö~'' A magyar békemozgalom és képviselői a moszkvai béke világkongresz— szuson nagyon jó és hasznos munkát végzett. Egész népünk támogatja a kongresszusnak a világ népeihez intézett felhívását, A felsorolt eredmények bizonyítják, hogy a párt és a kormány nemzetközi tevékenysége megfelel céljainknak, internacionalista elveinknek és hogy munkánkat a jövőben is ebben a szellemben kell végezni, A nemzetközi kérdésekben a Magyar Szocialista Munkáspártnak a nemzetközi kapcsolatok további szélesítés-, erősítése mellett támogatni kell minden olyan törekvést, mely elősegíti a kommunista világmozgalom egysegének erősítését, és egységes harcát a megoldandó kérdésekben. Mi hivei vagyunk a kommunista pasatok világméretű nemzetközi tanácskozásának, noly 'elősegítheti a kommunista vilagraozgalom tovaobi erősödését es toljesőbb egységét, L——--------------------J^ _ . - _____________« ____________________________________ - - - —- — - — * - - - -— 2 —