Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1973-06-01

I • i MSZMP XIX* kerületi Bizottsága HATÁROZ A T Az MSZMP XIX. kerületi Bizottsága .1973* junius 1-i ülésén a következő határozatokat hozta: 1*/ A Pártbizottság megállapítja, hogy a csoportos beszélgetések hasznosnak bizonyultak mind a beszélgetésen résztvevő dolgozók, mind a beszélgetést folytató VB tagok vonatkozásában, valamint a PB tájékozódása szempontjából. Szükséges, hogy legalább évente egy alkalommal a PB tagjai 1 hasonló csoportos beszélgetéseket folytassanak és történjen meg azok elemző összesítése. A PB javasolja az érintett pártszervezeteknek, hogy a helyi legfelső vezetők bevonásával a keületi PB módszeret alkalmazzák. 2*/ A beszélgetésekről készült részjelentéseket 63 a PB által el­fogadott jelentést és határozatot kapják meg az érintett üzemek pártszervezetei és gazdasági vezetői abból a célból, hogy a szükséges helyi intézkedéseket a jogosan felvetett problémák megoldása érdekében megtegyék, Dolgozzák ki hosszú távon a tennivalókat és minden szerv a maga munkaprogramjába rögzítse. 3./ Az agitációs^és propaganda munkában pártszervezeteink kiemelten kezeljék a^párt munkáspolitikájának, elvi és gyakorlati kérdései­nek pállandó magyarázását és megértetését. El kell oszlatni azokat a téves felfogásokat, miszerint a párt munkáspolitikáját leszű­kítik a^munkásosztály közvetlen anyagi érdekeltségére. E politi­kát ^a társadalmi élet minden területére vonatkoztatva kell érvényesíteni, alkalmazni és összefüggéseiben magyarázni. 4*/ A Pártbizottság; a téma tárgyalása során újból felhívja párt­szervezeteink ás a gazdasági vezetők figyelmét a munkások - dolgozók rendszeres tájékoztatása tárgyában érvényben lévő PB határozatok vógrehajtására. ___ A termelési értekezletek beszámolóit közérthetően úgy kell meg­tartani, hogy azt a munkások megértsék és véleményt tudjanak mondani, valamint maradéktalanul eleget kell tenni a törvényben előirt válaszadási kötelezettségnek. Törekedni kell arra, hogy a termelési értekezleten részt vegyenek intézkedésre jogosult vezetők is. 5*/ A Pártbizottság nem tartjn megfelelőnek a kerület üzemeiben a szakmunkás^továbbképzés helyzetét, A szakmunkás továbbképzés megoldása erdekebon a VB 1973. II, félévi munkaprogramjában külön napirendi ^pontként vizsgálja meg a témát és hozzon a szakmunkás ^képzés, mindenek előtt a felnőtt szakmunkás képzés es továbbképzés megoldását elősegítő határozatokat, 6./ Pártszervezeteink érj éle el, hogy az üdülők, lakások ás más szociális kedvezmények elosztásánál elsősorban az arra rászoruló fizikai munkások részesüljenek előnyben. Nem tartható as az állapot, hogy egyes területeken az alkalmazotti állományú dolgo­zok aranytalanu^l nagyobb hányadát kapják a kedvezményeknek, mint a fizikai dolgozók. i—------j L ___________________._____________________________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents