Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1967-10-13

I .«s*wWK,**8*W*SW| ,., I . 6 -Hangsúlyozni kell; a kH rekot mindekelőtt a végzett munkájuk alapján, mai tevékenységük túlerőben kell nogitálni, Az. emberek változnak, felismerhetik ás kijavíthatják tévedéseiket* Ha ezt tagadnánk, értékes embereket taszítanánk el magunktól, a párt nevelő erejét ás szerepét becsülnénk le a Hogyan lehetne csökkenteni a szubjektivizmus hatását az emberek megítélésében? Az utóbbi években nagyon helyesen sokat foglalkoztunk kerületi szinten Is azzal, hogy melyek az emberek megítélésének el­avult normál, amelyeket hiba lenne a.mai viszonyok között is fenn­tartani, Ez helyes, és szükséges volt* Hiba azonbaí} hogy, ezzel egy­­időben kevesebbet tettünk a helyes elvek kialakításáért, n lljLndenek előtt meg kell határoznunk, hogy szocialista építésünk jelenlegi szakaszában milyen emberi követelményeket kell szem előtt tartaniok a vezetőknek, ha munkatársaik tevékenységéről* magatartásáról mondanak felelős véleményt* A szubjektivizmus elleni harc fontos eszköze lehet az is, ha személyi kérdésekben tovább erősítjük a kollektív jelleget. Megtörténik ugyanis, hogy formálisan a kollektíva dönt, de lénye­gében néhány ember meg nem alapozott véleménye érvényesül. Lehet azonban egyszemélyben is úgy dönteni, hogy az elhatározásban benne van a közvélemény álláspontja, a kollektíva bölcsessége, A lényeg nem a formában, hanem abban van, hogy jobban össze kell gyűjteni ^ azoknak az embereknek a véleményét, akik a legjobban ismerik az illetőt,.akik a saját tapasztalataik alapján ismerik munkaképességét, jellemétc Az ilyen módszer része a demokratikus vezetésnek és segí­tője a helyes intézkedésnek, döntésnek.. Pontos, hogy az embereket ne aszerint Ítéljük meg, hogy mit mondanak róluk mások, vagy milyen színben próbálják feltüntetni önmagukat* A vezető munkájának megítélésénél.jelentős szempont J hogy milyen légkört teremt maga körül, képes-e együtt dolgozni a tehetséges emberekkel, képes-e felhasználni munkatársainak jobb erényeit, miközben lenyesegeti rossz tulajdonságaikat. Az a jó vezető, aki körül állandóan nőnek jz emberek és sokasodik azok száma, akik tudnak és szeretnek ve együtt dolgozni, L___ __-______J L ________ __________________________________________________________.______________

Next

/
Thumbnails
Contents