Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1966-09-30

! á- 46 -A politikai, -azdasári és intézményi vezetők ve-yck komolyon tekintsek partnernak a KI3Z vezető testületeket az ifjúságot érintő döntések, intézkedések előkészítésében és végrehaj­táséban. KISZ Bizottságinknak munkáját a jövőben öntevéke­ny obbon, kezdeményezőbben kell ver-eznie * alkalmazkodva azu adott helyzethez és igyekezve felszámolni munkájában a mer­­lévő bürokratikus^.vonásokat. Munkájuk középpontjába kerüle­tünk e~ész ifjúságával kapcsolatos tennivalóikat állítsák*és érjék.el, ho-y a szervezeten kívülálló fiatalok előtt is^von­zóvá váljék a KISZ és ho-y tevékenységükkel kerületünk —ész ifjúságát össze tudják forni* V. V A Maryar Honvédelmi Sportszövetség komoly .eredményt ért el a katonai elő- 's utóképzésben, népszerűvé váltak ilyen irányú foglalkozásai. Az MHS aktivisták.szorgalmas és áldozatkész munkájával érik el,.hory évről-évre teljesitik kiképzési és sport tér vüket. A honvédelmi szakismeretek nyújtása mellett erősíteni kell a politikai, vilámézeti propagandát, a szoci­alista hazafisácra nevelést. AuMar*yaX Testnevelési és Sportszövetség megalakulása óta . er-észsédesen fejlődött és tevékenységében érvényesült a tömör­szeevezeti jeli:—. Munkája alapján állandóan nő a töraorsport­­r'^­­• mozgalomban résztvevők száma, ma már kb » 'Jooo —on kapcsolód-­tak be akti van a törne -szervezet munkájába. Gondosan kell me.r­­váloratni az edzőket, hor-y sportolás szocialista nevelői is ler-yenek. A Vöröskereszt kerületi szervezete a decentralizálással elér­tő, hor*y a*.27 Körzeti orvos mellett ery-ery alapszervezet működik* I.~y tevékonysőre az eresz kerületre kiterjed. Jelen­tős előrehaladást értek el az erészs é^U-.yi felvilágosító mun­kában és a tisztasári .mez-alomban. A véradásban kiemelkedő eredményeket értekei. A kerületi Nőtanács munkája a társadalmasítással nem -yen-ült, szerepe nem ősökként a kerület politikai életében. Több kerü­leti .-akcióba eredményesen kapcsolódott be. A Hazafias Népfront törne-mez-almi akciói révén e-yre több embert tudunk mozrósi­­tani és bekapcsolni a szakcsoportok tevékonysőrébe . io ______________j | L---­­-J ^WB’-'aSKr ^

Next

/
Thumbnails
Contents