Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1965-09-14

| Rámutat arra mennyire fontos kérdés az, kegy a felső gazdasági vezetés megfelelően igényelje az alsóbb vezetőktől <* flel érzetet, megkövetije minden gazdasági vezetőtől, hogy epben poli­tikai vezető is legyen. Feltétlenül javítani kell a munkaerkolcs vonatkozásában, ennek előfeltétele az, hogy a középszintű vezetők hozzáállása megfelelő legyen. Az üzemek felső vezetőinek nem szabad elaprózniuk magukat, elsősorban az a feladatuk, hogy megköveteljé a munkát, és ha szükséges felelősségrevonast is alkalmazzanak, az önállóság növelését párosítani kell a felelősség növelésével. Felveti azt, a vállalatok nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy lét­számot takarítsanak meg, mely megtakarításból a magmaradó bért üzemen belül felhasználhatták volna. A kerület részéről ezt a kérdést a pártszervezetek felé ismételten felvetették, igenyeltek ennek lehetőségnek a kihasználsát, azonban kévés eredményt értek el. PPen ezért kéri a gazdasági vezetőket, mint-kommunisták kezeljek ezt a kérdés fontosságának megfelelőén , végezzenek felmerést es annak x—>s alapján tegyenek Intézkedéseket. Elmondja az et-nő azt is, hogy a kerület üzemeiben a műszaki lesztés vonatkozásában lemaradás tapasztalható, s felhívja a figyelae e kérdésben feltétlenül előre kell lepni. Vonatkozik ez a »Co--ra is, ahol az uj vezetés tevékenységét pozitivon értékelik ugyan, és nem., türelmetlen a kér. PB ismerve nehézségeiket, a regi vezetesse! kap­csolatos problémákat, de szükséges, hogy a felső vezetés egysege mellett ez az egység a közép és alsószintű vezetőknél is érvénye­süljön. Ebben az üzemben a helyes irányú kezdeményezést elismerve, lassüb a műszaki fejlesztés üteme, mint ahogyan azt szeretnék. Hasonló a helyzet a termelés előrehaláása vonatkozásában. A gyorsabb Ütemű fejlődésre a következő év jó előkészítése ordekeben is szükség van. Ehhez szükséges a pártszervezet nagyobbfokú segitese. Ezt a segítséget nem az operativ munkában igénylik, hanem abban, hogy a legfőbb"kérdésekben helyes irányt szabjanak meg, s azok végrehajtá­sát megfelelőin ellenőrizzék - a politikai felvilágosító tevékenysé­gükét ennek érdekében kell végezzek. A^jó politikai munka érdekeben szükséges a munkabizottságok tevékenységének össze hanga la sa Különösen fontos volna a különböző társadalmi szervek termelési bizottságainak egységesítése a MGB—on belül. , „ , , . , Felhívja még a figyelmet a norrnakarbantartássál kapcsolatos feladatok végrehajtásara, a karbantartás folyamatosságára, a dolgozókkal való előzetes megbeszélésre s az ezzel kapcsolatos műszaki intézkedések megtételére. Kiemeli a kádemunka fontosságát mind a part, mind a személyzeti munkán belül annak érdekében, hogy politiKaxlag, szakmai­lag megfelelő emberek kerüljenek minden helyre. Ez igen fontos kérdés a vállalatok gazdasági eredményeinek javítása szempontjából . Az a megállapítása, a PB mai ülése akkor válik hasznossá, ha az év végén sokkal kevesebb problémával lehet majd találkozni. Az elhangzot­takat az et-ak gondolják jól át, vigyék tovább a dolgozók fele a tennivalókat annak érdekében, hogy a határozat minden területen meg­felelően kerüljön végrehajtásra. „ Javasolja, hogy a PB a beszámolót újabb határozatok nélkül fogadja el, hiszen a határozat adott, annak végrehajtásara kell az erőket összpontos itani. A EB a beszámolót elfogadta. K.tö.F* MSZMP XÍX. kér. Bizottsága ü----------------------------------------------------------------J ■ - 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents