Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.24.a/3)

1964-02-28

r . iI ^sokelynó _ elvtarsnő: elmondj a, a társadalmi munkával kapcsolatosan vég-1 2ott ■'órszágos., brigadvizsgálát alarmén azt tapasztalták, hogy a társa­dalmi munkát valami effektiv munkában látnak a fiatalok, az egyéb, a közösség javára végzett munkát nem tekintik annak. Pl nem tekintik társadalmi munkánál?: a kisebbekkel való foglalkozást, és a 2o órás mun­kát is termelő munkára értik. Az a véleménye jó lenne tisztázni az egyéb társadalmi munkák lehetőségét is, ilyen irányban felvilágositó' munkát kellene'a KIS -nek végeznie a fiatalok, de a tané rok felé is. kimondja az et-nő azt is, eleg jól ismeri a kerületi KISZ életet, de a jelentésből nem tükröződik a fejlődés, mely a meglévő problémák mel­lett is meg van. Az a véleménye, hogy van előrelépés az ipari tanuló intézetekben is az igazgatók tultengését, a tanírok kérdését illetően, de a politikai munkában is. Jónak tartotta volna, ha ezekről a dolgok­ról is beszélnek a jelentésben konkrétabban, és nemcsak igy általános­ságban, és javaslatokat is kellett volna tenni a problémák"megoldására. Az üzemi KISZ és pártszervezetek általában megfelelően foglalkoznak é az odatartozó fiatalokkal, de ezeknek a fiataloknak a hatását biztosí­tani kellene az iskolai szervezetek felé is. Politikai, mozgalmi, de főleg nevelési célzatú kapcsolatot kellene az üzenek és az iskolák között kiépíteni, mert ez mindkét résznek javára válna. költésznó elvtársnő: 'elmondja, a jelentés elkészítését nép előző brigád­­munkában Horváthne et-nővel együtt résztvett, de jelentésüket nem adták le, bár a határidőt többször meghosszabbították. Kern tudja mi az oka, annak, hogy bár több bizottsági tag vizsgálta az úttörő munkát, a jelen­tésben mégis alig esik erről szó, ez pedig fontos területe a KISZ mun­kának és van is fejlődés, az úttörő munka előkészíti a fiatalokat a KISZ tagságra. A KISZ es az úttörőmozgalom összefüggő tevékenység annak érdekében, hogy az általános iskolások felkészüljenek a KISS életre. Sálveti az et-nő, jó lenne, ha a következő időszakban a kér. PB, a KISZ VB is értékelné es elismerné a választott szervek munkáját, i.-ry az alöj­­szervek Vezetőségeinek munkáját is és taggyülésenértókelje annak ered­ményét- ez a módszer igen hasznos lesz a további munkát illetően. Elmondja meg, a gimnázium tanuló az üzemekben gyakorlati munkában is resztvesznek. Ezzel kapcsolatban sok olyan probléma vetődik/ fel, hosy az idősebb szakmunkások nem mutatnak példát a fiataloknak. Leiu fene ezen javítani véleménye szerint akkor, ha az iskolai KISZ kapcsolatot terem­­■peuiG q.z üzemi KISZ szeribe sett/sl, hogy a fiattal ók úgy érezzék, "az üzGiiiböii i is otthon vannak és megkapnak, minden segítséget az‘'üzemi KESZ-től is. sfy.tars; válaszában egyetért a felvetődő bírálattal az ary agot illetően, ugyanakkor elmondja, hogy többször átdolgozták a jelentésüket, es ^-Syahezten rövidíteni és csak a leglényegesebb kérdéseket bevenni* Az volt a. céljuk, hogy ismertessék mit tettek eddigi -munkájuk során, ás nem jxivantak/m^yarazkodni• Az a jelentésüle, melyet a VB illésére készitettek ' erpen azért nem volt megfelelő, mert szinte minden kérdéssel foglalkoztak, penezseget jelentett a jelentés készítésénél az is, hogy a Klfíz"'eddig meg ilyen anyagoo nem készített, és a brigádtól kapott jelentések nem voltak Kielogitoek, nem tudták azokat felhasználni^ Elmondása szerint végez a KISZ különböző kisebb társadalmi munkákat, cl ' parn-Otc, werck rendoehozásánál, gyomtalállításnál, de már ezek"karbantartá­­sara nem inueznedett a Tanács, pl a lakók nem adnak vizet a locsoláshoz, kivettem risisüket; a noeltákaritasban, árvízvédelemnél, gát megerő­sítésében a .Dunánál, de kevés munkát tud a kerület biztosítani részükre. znaljak ^ci a fiatalok energiáját. Volt pl probléma a belvizek f seiie^ > ös e ^ munka no z a Tanács nem tudott szerszámot biztosítani. lualabarx^ az e légi óbb probléma, hogy a társadalmi munkák megszervezése nem megfőxelo, oar a Tanács részéről van törekvés ennek javítására, szer­­szamok vásárlásara, azonban nagyobb tömegek megmozgatásánál már orobléma van ezen a térén. Egyetért azzal, hogy a nevelés terén még igen sok tennivalójuk van, de e munkához valamennyi et. segítségét kérik. U---£ - -Ji

Next

/
Thumbnails
Contents