Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1960-05-20
-56- £403 sem, másrészt arra, hogy mindezideig nem sikerült véglegesen megoldani az osztályvezetés kérdését, amit mutat az, hogy 1956 éta 4 osztályvezető váltotta egymást. fel,ezen a területen. A jelenlegi osztályvezető főorvos 2 hónapja lett beállítva, igy munkáját értékelni még nem tudjuk, eddigi munkája alapján azonban lényeges javulásra számi tinik. Ehhez a Végrehajtó Bizottság is megad minden segítséget, felismerve az elkövetett hibák súlyát. Kedves Elvtársak! Beszámolómban sok negatívumot hoztam fel azért, hogy azok felszámolását elősegítsem. Nem jelenti ez azonban azt, hogy nincsenek komoly eredményeink ha a múltai összehasonlitjuk, akkor feltétlenül igen komoly fejlődést kell megállapítani. |z a fejlődés a továbbiakban sem fog megállni, hanem tovább fog növekedni. Ezt mutatják a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusán elfogadott irányelvek, amelyek népünk szociális ellátottságának lényeges fejlődését, javulását Írja elő. A kongresszus határozatának megfelelően több korháziágy, orvos, ápoló fog a betegek rendelkezésére állni. Fejlesztjük a csecsemővédelmet, Ji r